Vivid - VirtueMart Template

KAMIONBA ZSÚFOLT SERTÉSEK

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság szeptember 21-én, egy év végrehajtásában és egy év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki azzal a két román állampolgárral szemben, akik idén márciusban két teherautóba összesen száznegyvenkét malacot zsúfoltak. A két férfi egy szlovákiai településen vásárolta az állatokat és azokat Magyarországon keresztül Romániába akarták vinni két kisteherautóval úgy, hogy egyikbe ötvenkilenc-, míg a másikba nyolcvanhárom darabot zsúfoltak. Ebben akadályozták meg őket egy hatósági ellenőrzés Cigándon. A két autó rakterét átalakították, hogy minél több állat beférjen. A szükséges okmányokkal nem rendelkeztek, akiknek a szellőzését és ivóvíz ellátását sem biztosították, így a hosszú utaztatás akár a pusztulásukat is okozhatta volna.(Fotó: Illusztráció)

AFRIKA TÁRGYAI SÁROSPATAKON

Ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Dr. Füssi-Nagy Gézáról, a Magyar Afrika Társaság egykori alapítójáról szeptember 25-én, Sárospatakon. A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának kiállítótermében Tamás Edit, az intézmény igazgatója üdvözölte a megjelenteket, akit nagy örömmel töltött el az érdeklődés az „Afrika tárgyai Sárospatakon” címet viselő kiállítás megnyitója iránt. Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Füssi-Nagy Géza életműve az Afrikával foglalkozó tudományos élet és a civil szervezetek munkájának alapköve.

Bővebben: AFRIKA TÁRGYAI SÁROSPATAKON

VONATBALESET ONGÁNÁL

Életét vesztette az a férfi, aki a vasúti átjáróba hajtott be motorkerékpárjával a tilos jelzés ellenére, majd összeütközött egy személyvonattal szeptember 24-én. Az elsődleges információk szerint egy 47 éves ongai férfi segédmotor-kerékpárjával a lezárt félsorompó és a piros jelzés ellenére behaladt az Ongaújfalu és Ócsanálos közötti vasúti átjáróba, ahol összeütközött a Miskolc-Hidasnémeti között közlekedő vonatszerelvénnyel. A motort vezető férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.

KERÉKPÁRTÚRA A MOBILITÁS JEGYÉBEN

Kerékpáros túrát szerveztek Szirmabesenyőn, szeptember 22-én az Európai Mobilitási hét részeként. A kezdeményezést a község polgármestere Huszti Gábor is fontosnak tartja, valamint a tekeréshez a szomszédos településekről is szívesen csatlakoztak. Az esős idő ellenére összesen öt település, több mint 120 biciklistája vágott neki a túrának, ami Sajóvámost, Sajósenyét, Sajóecseget és Sajókeresztúrt érintette.

Bővebben: KERÉKPÁRTÚRA A MOBILITÁS JEGYÉBEN

DALOS DÉLUTÁN TÁLLYÁN

A hagyományokhoz híven szeptember 22-én ismét megrendezték Tállyán a helyi önkormányzat támogatásával a Nefelejcs Népdalköri találkozót. A Zempléni Árpád Általános Iskola tornacsarnokában tartott esemény kezdetén Meczenóf Istvánné, a Tállyai Nefelejcs Népdalkör Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitó szavaiban Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő elmondta, hogy örömmel vesz részt a rendezvényen, hiszen sok szál fűzi a településhez.

Bővebben: DALOS DÉLUTÁN TÁLLYÁN

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 371

Yesterday 973

Week 4738

Month 13724

All 672835

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions