Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Izgalmakkal teli mérkőzés a kézilabda pályán

Az SZVSE női kézilabda csapata március 28-án elkezdte a rájátszás küzdelmeit. Az alapszakasz 1-4 helyezettje került a felsőházba. A szerencsiek, harmadik helyezettként a negyedik Mezőkeresztes csapatát fogadták március 28-án a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A helyi gárda az alapszakasz mindkét mérkőzésén legyőzte Mezőkeresztest, így jó emlékekkel léphettek pályára. Katona Krisztina, edző elmondta azt, hogy az utolsó 4 mérkőzést nem tudták megnyerni, így már nagyon ki voltak éhezve a sikerre. Az első pár perc bizonytalansága után a szerencsi lányok megtalálták az utat a góllövésekhez, sikerült is 20 találatot szerezni egy félidő alatt, amire 17 gól válasz érkezett. A szünetben a lányok egyeztettek az edzővel és abban maradtak , hogy a védekezésre jobban oda kell figyelniük, a támadáson nem kell változtatni, nagy lendülettel folytatták tovább a játékot. Az első 10 perc jól is sikerült, majd egy hidegzuhany következett és a 4 gólos vezetés pillanatok alatt eltűnt. Majd az ellenfél ellépett 1-2 góllal és már csak futottak az eredmény után. A szerencsi együttesnek többször volt lehetősége az egyenlítésre, azonban nem éltek vele. Az utolsó 10 percben 3 hetest is elhibáztak és tiszta ziccereket hagytak ki. A második félidőben 9 gólt dobtak, ami az első félidei játék után teljesen érthetetlen volt az edzőnek. Az SZSE-Mezőkeresztes kézilabda mérkőzés 29-30-as végeredménnyel zárult

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 121

Yesterday 548

Week 5036

Month 14022

All 673133

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions