Vivid - VirtueMart Template

LETARTÓTATÁSBAN MARAD A KÉSSEL TÁMADÓ FÉRFI

A Miskolci Törvényszék a vádemelést követően is fenntartotta a letartóztatását annak az elkövetőnek, aki a sárospataki vasútállomáson támadt ismerősére és okozott életveszélyes sérülést. 2017. június 13-án, Sárospatakon, a vasútállomás épülete melletti területen két társaság verekedett össze. A vita előzménye a társaságok között korábban, a büntetés-végrehajtási intézetben kialakult konfliktus volt, ugyanis előzőleg együtt töltötték szabadságvesztés büntetésüket. A verekedés során az első rendű vádlott, nevezzük Gézának a kezében lévő körülbelül nyolc centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta a harmadrendű vádlottat, nevezzük Bélának. Gézával szemben életveszélyt okozó testisértés, a verekedés további résztvevőivel szemben pedig garázdaság miatt indult büntetőeljárás. A szúrással vádolt elkövető, akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A törvényszék a büntetőügyben az előkészítő ülést november 7-én 13 órától tartja. (Fotó: Illusztráció)

PRIMA DÍJRA JELÖLTEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉNBEN

A Vállalkozók Országos Szövetségének fő célja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kiemelkedő, de talán kevésbé ismert és elismert művészei, alkotói, tudósai, neves sportolók, közművelődésben kiemelkedő munkát végző szakemberek is a közvélemény elé kerüljenek és a helyi vállalkozók, gazdasági szereplők összefogásának eredményeképpen tevékenységüket Prima Díjak átadásával ismerjék el. A jelöltek a következők: Drozsnyik István képzőművész, Zeleiné Pap Bernadett hímző, Dr. Valikovics Attila főorvos, Uri Mariann újságíró, Kovács Bertalan úszóedző, Egri István egyesületi elnök, Béres Attila színházigazgató, Dr. Nagy Aladár professor emeritus és a Holdviola együttes.

ÍTÉLET AZ ÉLETTÁRSÁT MELLKASON SZÚRÓ TÁMADÓ ELLEN

A Miskolci Törvényszék előkészítő ülésen két év, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte életveszélyt okozó testi sértés miatt azt a támadót, aki 2017 júliusában mellkason szúrta élettársát. A támadó és áldozata élettársak voltak, akik 2017. július 12-én a délutáni órákban, ittas állapotban az áldozat féltékenysége miatt veszekedni kezdtek. A vita hevében az áldozat arcon ütötte támadóját, aki ettől dühbe gurult. Ezután beszaladt közös otthonuk konyhájába, majd magához vett egy konyhakést és az őt követő áldozatát egy alkalommal kulcscsont tájékon szúrta. Amikor az elkövető észlelte, hogy áldozata nagyon vérzik, megpróbálta csillapítani azt és mentőt hívott, aki a szúrás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a kialakult légmell közvetett életveszélyes állapotot idézett nála elő. (Fotó: Illusztráció)

EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT DIÓSGYŐRBEN

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének, a gyermekkori túlsúly és elhízás visszaszorításáért indított programjáról tartottak sajtótájékoztatót október 25-én. A Diósgyőri Gimnázium dísztermében megrendezett értekezésen Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szólt arról, hogy a szakmai szervezet 2014-ben indította el a GYERE programot, amely Franciaországból indult el. Mindehhez kapcsolják hozzá saját elképzeléseiket a közösség összefogásával. Hazánkban először Dunaharasztiban valósult meg a projekt, ami három év alatt hét százalékkal csökkentette a súlyfelesleggel élő gyermekek számát a településen. 2015-től a Nestlé támogatásával Szerencs is bekapcsolódott a kezdeményezésbe, amely idén Diósgyőrrel bővül.

Bővebben: EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT DIÓSGYŐRBEN

HÉTVÉGI ÓRAIGAZÍTÁS A VASÚTNÁL

A téli időszámítás október 28-án kezdődik, vasárnap hajnali háromkor az órákat kettőre állítjuk vissza, amely néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani. Néhány nemzetközi vonatot, a Beograd nemzetközi gyorsot, a Metropol, a Kálmán Imre, a Wiener Walzer EN-vonatokat, az Ister, a Corona, a Traianus és a Hortobágy InterCity-ket a külföldi vasúti hálózaton éri majd az óraigazítás. A belföldi járatok közül a Nyugati pályaudvarról 0:52-kor Szobra és a 0:43-kor Szolnokra induló vonat a nyári időszámítás szerint közlekedik a teljes útvonalon. Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból pedig a +36 (70) 499 4999-es számot. (Fotó: MÁV, Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 45

Yesterday 1016

Week 3367

Month 5140

All 692971

Currently are 28 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions