Vivid - VirtueMart Template

KÚSZÓSÜLLEL GYARAPODTAK

Idén is született kölyke az észak-amerikai kúszósül párnak a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az egy hónapos kölyök napról-napra ügyesebb, tüskéi már elég kemények ahhoz, hogy védelmet nyújtsanak az óvatlan ragadozók ellen, s már kóstolgatja a felnőttek növényi táplálékát is, ám féléves koráig még anyatejet is fogyaszt. A kúszósül fej-törzs-hossza 65-86, farokhossza 15-30 centiméter hosszú, zömök testalkatú rágcsáló. Hátát és farkát mintegy 30 ezer tüske borítja. A tüskék hossza 7,5 centiméter, vastagsága 2 milliméter. Nyugalmi állapotban szinte a testhez simulnak, veszély esetén azonban felállnak és a végükön található apró kampókkal kapaszkodnak bele az ellenfél bőrébe. Színezete a sárgától a feketéig változik. A 2013-ban Észak-Amerikából érkezett kúszósül szülőpárnak évente születik egy-egy kölyke. Eddig mindegyik más európai állatkertekben talált új otthonra. A kúszósülök szaporodása egyébként ritkaságnak számít. A nyilvántartások alapján Európában idén mindössze öt további állatkertben nevelkednek kúszósül bébik.

TEHETÜNK ÉRTE

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon – mondta Vályi-Nagy István a köztelevízió műsorában. A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója szerint a járvány második hulláma "talán nem lesz elkerülhető", ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot. A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek "valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan" a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett "keringő vírusfertőzésük" volt. Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Vályi-Nagy István arról is szólt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak. Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel - tette hozzá a főigazgató.

KÖRBETEKERHETŐ A TISZA-TÓ

Elkészült a Tisza-tó körüli 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakasza, mely Tiszafüred és Poroszló között, a 33-as főút mellett fut, 6,5 kilométeren, így immár teljesen körbetekerhető a tó - adta hírül az MTI. A Tisza-tónál egyébként két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik. Az itt közlekedők biztonságát garantálja, hogy a 2,5 méter széles kerékpárutat fizikailag is elválasztották a közúttól, emellett a fejlesztés részeként négy híd is épült, illeszkedve a természetes környezetbe. Az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométernyi új kerékpárút készült el az országban, így jelenleg több mint 9000 kilométeren lehet biciklizni. További fejlesztésként a meglévő hálózat 2000 kilométerrel bővül, így a tervek szerint a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.

IRODALMI PÁLYÁZAT

A Spanyolnátha művészeti folyóirat alkotói és művészeti pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar anyanyelvű középiskolásoknak és felsőoktatási intézmények hallgatóinak Szabó Lőrinc 120 címmel. A költő születésének évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra 2020. augusztus 16-ig három témában várják a műveket: Lóci bőrében, Semmiért egészen, Időutazás. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a Spanyolnátha művészeti folyóirat közli, az alkotók meghívást kapnak a 6. SPN Műhelytáborba (Tiszaörs-fürdő, 2020. szeptember 18-20.), műveiket a téli Önök kerték Kertfesztiválon is bemutatják, ahová szintén várják a díjazottakat. A legjobb alkotások készítői bemutatkozási lehetőséget kapnak a folyóirat Szabó Lőrinc Közelebb című rendezvényén, a miskolci Színészmúzeumban is. Emellett a pályázók értékes könyv- és ajándékjutalomban részesülnek, részt vehetnek az INTRO Tehetséggondozó és Művészetpedagógiai Program kreatív témanapjain, a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelepen, Hernádkakon. A kiemelkedő műveket beküldők lehetőséget kapnak a folyóirat gyakornoki programjában való részvételre. A részletes felhívás a folyóirat honlapján olvasható.

ÚJ VÉDEKEZÉSI SZABÁLYOK

Az idősek vásárlási idősávjának eltörlésével új védekezési szabályok léptek életbe. Továbbra is kötelező a maszkviselés a bolti vásárláskor és a tömegközlekedési eszközökön. A vendéglátóhelyiségekben továbbra is kötelező lesz a maszkviselés az alkalmazottak számára zárt térben. A zenés, táncos rendezvények akkor tarthatók meg, ha az ott egy időben jelenlevők száma nem haladja meg az 500 főt - ebbe beletartozik az ott dolgozó személyzet is. A mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül. A fizetési moratórium sem szűnik meg, továbbra is december 31-ig van érvényben. Többek között ezeket tartalmazza a szerda éjszaka megjelent kormányrendelet a járványügyi készültség védelmi intézkedéseiről.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 342

Yesterday 1354

Week 342

Month 25042

All 1037888

Currently are 105 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions