Vivid - VirtueMart Template

KARÁCSONYKOR TÁMADT ÁLDOZATÁRA

ALetartóztatta a bíróság azt az elkövetőt, aki a gyanú szerint karácsonykor megölt egy idős férfit miskolci otthonában. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi és áldozata már ismerték egymást, sőt a gyanúsítottnak kulcsa is volt a társasházhoz, amit korábban egy ismerőse tulajdonított el, de az valahogyan mégis hozzá került. 2018. december 26-án a reggeli órákban a férfi kiszemeltje társasházi lakásához ment, aki tudta, hogy áldozata a lakásban egyedül él. A kapun és a társasházi bejáraton a kulccsal jutott be, míg a lakásba a sértett engedte be. Ezt követően a konyhában, a sporttáskájából elővett egy tíz centiméter pengehosszúságú kést, és azzal testszerte, közel negyven alkalommal megszúrta, illetve megvágta áldozatát. A földön fekvő, vérző személyt egy pléddel letakarta, majd a lakásban kutatva százhúszezer forint készpénzt vett magához. Ezután átöltözött, majd a lakásból távozott, míg a ruháját egy benzinkút hulladékgyűjtőjébe dobta. Az áldozatra végül rokona talált rá. A támadó bűnösségének megállapítása esetén akár tíz évtől egészen húsz évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. (Fotó: Illusztráció)

NAGY FORGALOM ÉS HAVAZÁS VÁRHATÓ

Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan január 5-én és 6-án, a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők. Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján január 4-e késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd másnaptól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről. (Fotó: Illusztráció)

PÓRUL JÁRT TURISTÁK A BÜKKBEN

Telefonos iránymutatással navigálta helyes irányba a Bükkben eltévedt miskolci házaspárt egy ügyeletes rendőrnő, akik január 3-án 15 óra 36 perckor tettek bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Bánkút környékén eltévedtek a Bükkben. A hatvanhat éves férfi és hatvannégy éves felesége az ügyeletes személyében pont egy gyakorlott túrázó segítségét vehette igénybe. Az adott terepet kitűnően ismerő rendőrnő részletesen kikérdezte a házaspárt kiindulópontjukról, útvonalukról és ezek alapján határozta meg az útirányt. A folyamatos kapcsolattartás eredményeként hamar rátaláltak egy „kék” jelzésű turista útvonalra, ami Bánkútra vezetett. Ekkorra odaértek a járőrök is, akik a közeli fogadóhoz vitték a pórul járt turistákat. (Fotó: police.hu)

TRAGÉDIA KISGYŐRBEN

A rendőrök egy lakossági bejelentést követően január 2-án az esti órákban holtan találtak két fivért kisgyőri családi házukban. A bejelentő elmondása szerint nem látta egy ideje az ott lakó testvérpárt ezért értesítette a hatóságokat. A kiérkező járőrök a házban megtalálták a két férfi holttestét. A gyanú szerint a testvérek között konfliktus alakult ki, amelynek során a fiatalabb bántalmazta idősebb fivérét, aki a helyszínen elhunyt majd ezután a fiatalabbik testvér önként vetett véget életének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. (Fotó: Illusztráció)

KÉSSEL SZÚRTA MEG HARAGOSÁT A TÁMADÓ

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék január 3-án annak a vádlottnak az ügyében, aki Hangonyban, 2016. augusztusában életveszélyesen megsebesítette haragosát. A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2016. augusztus 19-én a reggeli órákban gombászni ment, ahonnan hazatérve jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Az estére erősen ittas állapotba kerülő vádlott aznap még a helyi kocsmába is elment, ahol szintén ott tartózkodott sértett is. Az elkövető késő este tért haza, majd házának udvarán sétálva meglátta, hogy áldozata éppen hazafelé tart. A férfi kiment hozzá a ház elé, ahol némi veszekedés után verekedni kezdtek. A támadónak ez nem volt elég, ugyanis a vita után magához vette a reggeli gombaszedéshez használt kést majd visszament az utcán tartózkodó társához, akit egy alkalommal hastájékon szúrt. A további késszúrásokat a szomszédok akadályozták meg, miután kicsavarták a támadó kezéből a kést. A férfi életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A törvényszék súlyos testi sértés miatt végül négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt. (Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 553

Yesterday 294

Week 2338

Month 8005

All 682007

Currently are 81 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions