Vivid - VirtueMart Template

NEM VITTE HAZA A MENTŐ, RABOLT AZ ELKÖVETŐ

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2019. január 30-ig rendelte el annak a férfinek a letartóztatását, aki egy megyei kórház területén kísérelt meg pénzt rabolni a hazautazásához. Az információk alapján a férfi december hó 27-én az otthonában elvágta a kezét, és a sérülés miatt az Országos Mentőszolgálat egy megyei kórházba szállította. Miután a sürgősségi betegellátás során a kezét bekötözték, ezt követően hazaengedték, azonban mentőt nem biztosítottak a férfinak. Mivel az ellátottnál nem volt pénz, több mentőst is megkért, hogy vigye őt Tállyára, azonban mindenki visszautasította. Ekkor a férfi a kórház területén sétálva észrevett egy szakambulancia előtti parkolóban az autója hátsó ülésére pakoló nőt, akihez odalépett és hátulról egyik kezével befogta a száját, a másikkal pedig megszorította a nyakát. A nő hiába védekezett, részben kiszabadult támadója fogásából, aki erre többször ököllel arcon ütötte, közben pénzt követelt tőle: „add ide a pénzt!” felszólítással. A nő továbbra is ellenállt, sikerült segítségért kiabálnia, ekkor a férfi már menekülni próbált, azonban a gyanúsított segítségére siető személyek a helyszín közelében feltartóztatták és visszatartották a rendőrség kiérkezéséig. A férfi ellen rablás kísérlete miatt indult eljárás, aki bűnösségének megállapítása esetén kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.(Fotó: Illusztráció)

MARIHUÁNÁT FOGTAK TOMPÁNÁL

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei több mint húsz kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy szerb személyautóban december 30-án, Tompánál. A pénzügyőrök egy szerb Volkswagen Transportert ellenőriztek a határátkelőhelyen, amelyet egy szerb férfi vezetett. A sofőr azzal védekezett, hogy nem visz magával bejelentenivaló árut.

Bővebben: MARIHUÁNÁT FOGTAK TOMPÁNÁL

VÁLTOZIK A KÖZLEKEDÉSI REND

Év végén és 2019 elején megváltozik a vonatok közlekedési rendje, hiszen december 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén pedig a vasárnapi menetrend érvényes. Január 2-án már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok. A menetjegyek vásárlásáról érdemes időben, akár több nappal előbb gondoskodni, illetve kihasználni az elektronikus csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket. Az év első munkanapja január 2-a lesz, ezért a vasúttársaság arra számít, hogy az utasok száma a január 2. és 4. közötti rövid munkahéten is magas lesz, főként a munkahelyre és az oktatási intézményekbe fokozatosan visszatérők miatt. A MÁV-START Zrt. a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül számos InterCity-t is indít. Érdemes a csúcsidőn kívüli, a menetrendi keresőben @ jellel jelölt járatok között is keresgélni azoknak, akik rugalmasan tudják megválasztani az utazásuk időpontját. Az általában alacsonyabb kihasználtságú, csúcsidőn kívül közlekedő járatokkal ugyanis húsz százalékos kedvezménnyel lehet utazni tavaly decembertől, amennyiben legalább száz kilométer távolságra online vásárolt e-vonatjeggyel veszik igénybe. (Fotó: Illusztráció)

GYORSABB ÉS BIZTONSÁGOSABB SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS

Január 1-től megváltozik a sürgősségi ellátás rendje, amely gyorsabb és biztonságosabb lesz. A változásnak köszönhetően a lehető legrövidebb idő alatt rögzítik a beteget a sürgősségi ellátás informatikai hálózatában egy úgynevezett triázs rendszernek köszönhetően, amely súlyossági kategóriákat különböztet meg, a beteget azonnal besorolják az aktuális állapotának megfelelően majd ennek elvégzése garantálja a magas kockázatú betegek kiemelését a kevésbé sürgős ellátást igénylők közül. Mindegyik kategória esetében meghatározzák, hogy mennyi időn belül kell az adott betegnek ellátást kapnia. Cél, hogy a lehető legrövidebb időn belül, a mentővel történő érkezéskor öt percen belül rögzítsék a beteget a sürgősségi ellátás informatikai rendszerében, majd tíz percen belül sorolják be a triázs rendszerben állapotának súlyossága szerint. A rendszer fontos résztvevője az úgynevezett triázs ápoló, aki a beteg megérkezését követően azonnal elvégez egy gyors, 1-3 perces elsődleges állapotfelmérést, és ha a páciensnek azonnali beavatkozásra van szüksége, az ápoló késedelem nélkül a megfelelő kezelőhelyiségbe irányítja. A sürgősségi rendszer átalakításának fontos eleme az Akut Alapellátó Egység, amely révén a beteg az egységes rendszeren keresztül lép be a kórházi sürgősségi rendszerbe, majd a triázst végző szakember az elsődleges vizsgálat során és feltételek mentén dönt a továbbiakról. (Fotó: Illusztráció)

ENGEDÉLY NÉLKÜL RENDELT HATÓANYAGOT A PATIKUS

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai huszonöt kilogramm gyógyszeralapanyagot találtak egy Kínából érkező, elektronikusan megrendelt küldeményben december 28-án, amelynek címzettje nem rendelkezett a behozatalhoz szükséges gyógyszerhatósági engedéllyel. A megfelelő engedélyek ellenére importált gyógyszerhatóanyagot annak a vidéki patikának a tulajdonosa, akinek a részére feladott, Kínából érkező légi szállítmányban a pénzügyőrök két műanyag kannába csomagolva, ismeretlen eredetű folyadékot találtak, amelyet az ellenőrök vizsgálatra küldték. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete megállapította, hogy a megvizsgált anyag polikezulént tartalmaz, amely gyógyszerhatóanyagnak minősül, ezért ennek behozatalához a magyar gyógyszerhatóság, az OGYÉI engedélye szükséges.

Bővebben: ENGEDÉLY NÉLKÜL RENDELT HATÓANYAGOT A PATIKUS

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 123

Yesterday 294

Week 1908

Month 7575

All 681577

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions