Vivid - VirtueMart Template

A Szerencsi Darazsak szép szereplése

Szerencsen, a Hunyadi Sportcsarnokban rendezték meg január 9. és 10. között a fiú serdülő kosárlabda bajnokság Országos Főtábla II. második fordulóját. a találkozón az O csoportban a Szerencsi Darazsak, a Nyíregyházi Sportcentrum, a MAFC B és a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia gárdáját fogadták hazai pályán. A szerencsi fiúk a két nap alatt három mérkőzést játszottak le. A Szerencsi Darazsak edzője nagyon büszke a játékosok teljesítményére, hiszen a találkozón mindhárom mérkőzésüket nagy fölénnyel nyerték meg. A Szerencsi Darazsak az O csoportban mindhárom mérkőzésüket megnyerve továbbjutottak a III. fordulóba, ahol már az ország 16 legjobb serdülő kosárlabda csapatával mérik össze tudásukat a pályán.

Az új kivitelező építi a piacot

Új közbeszerzési kiírás után, új kivitelezővel folytatódik a szerencsi zöldség és gyümölcs piac felújítása. A tavalyi év végén, miután a korábban felmerült, előre nem látott akadályok elhárultak nagy erőkkel készíti a vállalkozó a vásártér területén található modern épületet.

Pályázat az élelmiszeripari cégeknek

Az élelmiszeripari vállalkozások a járvány legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ellátást, az export tevékenységüket meg bővíteni tudták. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást. A cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat. Az összeg harmincmillió és ötszázmillió forint között változhat cégenként.
Forrás: kormany.hu

Kutatás a fenntartható környezetért

Az Agrárkutatás Állandó Bizottsága idén bemutatta az ötödik Előretekintés tanulmányt. A kutatás bemutatja, hogy a 2050-ig terjedő időszakot vizsgálva, hogyan alakítható fenntarthatóbbá környezetünk 3 tényezőre csoportosítva. Az étrend és a táplálkozás javítása, az élelmiszer-rendszerek körkörösségének kialakítása és az elveszett biológiai sokféleség helyreállítása. A kutatás célja, hogy megmutassa a tudomány és az innováció miként segíthet a társadalmi és gazdasági fejlődésben.
Forrás: kormany.hu

Hermelin az év emlőse

A hermelint választotta 2021-ben az Év Emlősének a Vadonleső Program. A Vadonleső Program önkéntesek segítségével a védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatainak gyűjtését végzi. A hermelint csak kevesen ismerik, mivel állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn találkozhat vele a nézőközönség. A természetben is ritkán lehet vele találkozni, mivel inkább éjszaka aktív. Jó rejtőzködő, a tél beköszöntével bundáját hófehérre cseréli. Kedveli a vízközeli gyepes, füves helyeket, néha a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket is. Olyan élőhelyeken tud fennmaradni, ahol a művelés nem intenzív.
Forrás: kormany.hu

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 17

Yesterday 524

Week 17

Month 16060

All 924704

Currently are 119 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions