Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Büntetés várhat büntetőfékezőre

Közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 37 éves kesznyéteni férfivel szemben. A gyanúsított először 2021. február 3-án 12 óra körül Tiszalúc és Hernádnémeti közötti útszakaszon kényszerített vészfékezésre egy másik autóst. A férfi előzése után hirtelen megállt a másik előtt, aki csak intenzív fékezéssel tudta elkerülni a karambolt. Másnap, 8 óra körül ugyanazon útszakaszon kétszer is megismétlődött az előző jelenet. A sofőr kétszer is úgynevezett büntetőfékezést hajtott végre, baleset ezúttal sem történt. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyekben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, arra, hogy „aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 363

Yesterday 550

Week 1178

Month 2951

All 690782

Currently are 54 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions