Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Kell egy csapat!- sikeres Bocskaisok

Maczkó Balázs, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum tanulója történelmet írt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutásával angol nyelvből. A megmérettetésen az előkelő 19. helyet szerezte meg. Felkészítő tanára, Éliás Balázs így ír tanítványairól, amit változtatás nélkül teszünk közzé: "Soha nem jutott még Bocskais diák ilyen magasra angol nyelv tantárgyból. A megmérettetés rangját mutatja az is, hogy az országos döntőbe kerülést két selejtező forduló is megelőzi, amelyek során a több ezer indulót számláló mezőny harmincfősnyire morzsolódik az utolsó fordulóra. Balázs felkészültségét és stratégiai magabiztosságát mutatja a tény is, hogy a legjobb százalékos eredményt a célegyenesben, az országos döntőben teljesítette. Mint az atléta, aki tudja, mikor kell robbantania a cél előtt. A döntő két 60 pontos szóbeli feladatából 59-et és 57-et teljesített. Ezzel 13 helyett lépett előre csak a döntőben! Noha a próbatétel alapvetően egyéni, Balázs sikere mégis csapatmunka eredménye. Csakúgy, mint ahogy a röplabdában a feladott labda, vagy a futball gólpassza, ez az eredmény is feltételezi a társak gyakran láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen támogató jelenlétét. Balázs készülésében hárman vettünk részt az utóbbi hónapokban. A nem kevésbé kiváló anglofil és egyben gyerekkori legjobb barát (buddy and soulmate), Bodnár Gergely szerepe aligha túlértékelhető a felkészülésben. Balázs és Gergő kitartó és kritikus beszédpartnerekként egymást segítették át az akadályokon. Ha a versenyszabályzat ezt lehetővé tenné, akkor mindkettejüket díjazni kellett volna! Tanárként voltaképp magam is tanulótárs voltam, hiszen a szó szoros értelmében mindhárman egyaránt új dolgokat tanultunk; terra incognitán jártunk. Hogyan tovább? Triónk nem dől hátra ezután sem; már az OKTV előtt kitűzött célunk volt a valódi felsőfokú anyanyelvi vizsga letétele (proficiency C2), amely ellentétben a Magyarországon viszonylag elterjedt és sok diák által teljesített felsőfokú nyelvvizsgákkal (advanced C1), eggyel magasabb szintet képvisel. Ezen vizsga birtokában egyszerre nyílik meg a vizsgázott jelölt előtt az angolszász felsőoktatás és munkaerőpiac. Nincs kételynek helye. Sok munkával egy erős csapat ezt is eléri."

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 55

Yesterday 550

Week 870

Month 2643

All 690474

Currently are 10 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions