Vivid - VirtueMart Template

MUNKÁVAL SZÉPÜL TAKTABÁJ

A Start Közmunka Program keretében készül el Taktabáj főterén az emlékmű park. Kovácsoltvas pihenő padok, kő burkolat kerül a területre, amely közösségi térként is funkcionál majd. A park közepén áll a felújított I. és II. világháborús emlékmű és az életfa. A község központjában található a tájházat sikerült korhű bútorokkal, használati tárgyakkal berendezni, így tárt kapukkal várja a látogatóit, akik szeretnék megismerni a paraszti kultúrát. Az önkormányzat hasznosítja a területeit, paradicsomot, paprikát, burgonyát, hagymát, borsót, babot termesztettek, amelyet felhasználnak a település konyháján.

AZ ORSZÁG MÁSODIK LEGERŐSEBB EMBERE BALATONLELLÉN

HSMA Erős Emberek Prémium Liga harmadik fordulóját rendezték meg Balatonlellén az elmúlt hétvégén, amelyen részt a mádi Juhász Péter is. A vízi országos bajnokságon az ifjú tehetség óriás egykezes nyomás, 120 kilogrammos tárgy cipelés, hordó dobás magasba, autó tartás, kőgolyó vállra versenyszámban mérettette meg magát másik nyolc társával szemben. Ez alkalommal Juhász Péter a dobogó második fokára állhatott fel. A fiatal sportoló a hordó dobásnál rontott egy kicsit és a csúszós körülmények is nehezítették a körülményeket. Vasárnap, augusztus 16-án Mádon, hazai pályán áll rajtvonalhoz Juhász Péter, ahol mindenképpen szeretne nyerni.

BABOS PALIKA OTTHONÁBAN LÁBADOZIK

A szerencsi Babos Palika egy komoly műtét és a kezelések után jelenleg otthonában, családja és barátai körében regenerálódik. Budapesti kórházi ellátás után újabb daganatot találtak- most a fiatal gyomrában-így szeptember végén ismét operáció vár a fiúra. Palika elérzékenyülten köszönte meg az anyagi támogatást az adományozóknak. Az ifjú harcosra nehéz időszak vár a fővárosban, ezért szeretné, ha szülei vele lennének, amelyhez szükség lenne egy lakásra, amit abban az időszakban használhatnának. A gyűjtés augusztus 31-ig tart.

BABOS PALIKA OTTHONÁBAN LÁBADOZIK

A szerencsi Babos Palika egy komoly műtét és a kezelések után jelenleg otthonában, családja és barátai körében regenerálódik. Budapesti kórházi ellátás után újabb daganatot találtak- most a fiatal gyomrában-így szeptember végén ismét operáció vár a fiúra. Palika elérzékenyülten köszönte meg az anyagi támogatást az adományozóknak. Az ifjú harcosra nehéz időszak vár a fővárosban, ezért szeretné, ha szülei vele lennének, amelyhez szükség lenne egy lakásra, amit abban az időszakban használhatnának. A gyűjtés augusztus 31-ig tart.

ELMULASZTOTT ELSŐBBSÉGADÁS

Közúti közlekedési baleset történt augusztus 11-én délelőtt a 37-es számú főút bekecsi szakaszán, a 26-os kilométernél. Egy Peugeot típusú személygépjármű haladt Miskolc felől Szerencs irányába, amikor a Daewoo Matiz sofőrje nem adott elsőbbséget és kikanyarodott elé. A manőver közben a két autó összeütközött és a menetirány szerinti bal oldalon található villanyoszlopnál álltak meg. A járműveket a szerencsi hivatásos tűzoltók áramtalanították. Az ütközés során ketten könnyebben megsérültek, akik közül a mentők az egyiküket kórházba szállították. A beleset körülményeit a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 282

    Yesterday 286

    Week 568

    Month 6235

    All 680237

    Currently are 21 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions