Vivid - VirtueMart Template

MEGKEZDŐDÖTT A 48. TOKAJI ÍRÓTÁBOR

Megkezdődött a történelmi Magyarország, a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb eseménye, a Tokaji Írótábor, amelynek központi témája Trianon a magyar irodalomban és társművészetekben akkor és ma. A tábor leginkább tudományos tanácskozásokra épül, ám számos kísérőprogram gazdagítja a rendezvényt, így lesz trianoni lapszámbemutató, kiállítás, színházi előadás. Idén Reményik Sándor emléktábláját avatják fel az irodalmi emlékparkban. A háromnapos rendezvényt augusztus 17-én Juhász Gyula Trianon című versével nyitották meg, amelyet Gáspár Tibor színművész előadásában hallhatták a résztvevők a Rákóczi Pincében. „Itt sűrűsödik az a fizikai és metafizikai erőket egyesítő teremtő energia, amely népünket, nemzetünket több mint ezeregyszáz év óta élteti itt a Kárpát-medencében”-mondta megnyitó beszédében Posta György. Tokaj polgármestere a város történelmi jelentőségéről és felelősségéről beszélt. „A magyar nemzet képe, jelképe vagyunk. Magyarságunk, magyar voltunk, nemzeti létünk, mint cseppben a tenger úgy sűrűsödik össze Tokajban. Jelkép voltunkból adódik történelmi felelősségünk felemelő és nehéz terhe: mindenkor és minden körülmények között a nemzetet, a nemzet életét kell szolgálnunk, képviselnünk” – mondta Posta György.

TERVEZETT FEJLESZTÉSEK TOKAJ-HEGYALJÁN

Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója – mondta Gulyás Gergely Tállyán, a Mailloth-kastélyban augusztus 17-én megrendezett világörökségi szakmai konferencián. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a Tokaji boroknak az elismertsége a világon egyedülálló. Gulyás Gergely beszédében ismertette, Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke 2002 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A címmel a világ hivatalosan is elismerte a Tokaj-Hegyaljai borvidék és az itt élő borászközösség örökségének jelentőségét. Akkor őrizzük igazán ezt az örökséget, ha képesek vagyunk élő mechanizmussá fejleszteni a térség adottságait – mutatott rá előadásában Demeter Ervin kormánymegbízott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője. Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője a világörökségi terület beruházásait ismertette. Ezek között a központi világörökségi helyszínek fejlesztése, gasztronómiai és látogatóközpont, illetve élménypontok kialakítása, és Bodrogkeresztúr központjának turisztikai rehabilitációja szerepel.

MINDENKINEK ÉPÜL

Kilencven négyzetméter alapterületű sportpark épül a közeljövőben Tiszaújvárosban, a Király közben. Fülöp György polgármester Facebook-oldalán ismertette, hogy a város a Nemzeti Szabadidős- Egészség Sportpark Program keretében részesült támogatásban. A parkban tolódzkodásra, húzódzkodásra, függeszkedésre, lépcsőzésre alkalmas eszközöket alakítanak ki.

AZ ONLINE TÈR VESZÈLYEIRÔL

Prevenciòs nyílt napra vàrtàk a fiatalokat ès a szüleiket augusztus 15-èn Miskolcon. Az èrdeklôdôk talàlkozhattak a Miskolci rendèszet , a Promise ès a hamarosan megalakulò Borsod-Abaùj-Zemplèn megyei tanàcs munkatàrsaival. A Zöld -Hàz Közössègi foglalkoztatò jòvoltàbòl az èrdeklôdôk kipróbàltàk a drog ès rèszeg szemüveget, amely ezeket az àllapotokat szimulalta. Az emeleten pedig egy repülôgèp szimulàtorral is tesztelhettèk a bàtrak az ügyessègüket. A program cèlja az volt, hogy a szakemberek felhívjàk a szülôk figyelmèt az online tèr veszèlyeire.

VIOLIN KIRÀLY A VÀRBAN

Joòs Tamàs augusztus 15-èn dèlutàn a Zemplèni Fesztivàl keretèben mutatta be Szàsz Ilona mesejàtèkàt a szerencsi Ràkòczi-vàr Àrkàd termèben. A gyerekek ès a szülôk is nagyon èlveztèk az interaktív produkciòt, amely Violin kiràly ès Hanga kiràlykisasszony törtènetèt mutatta be.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 46

Yesterday 772

Week 1537

Month 7204

All 681206

Currently are 43 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions