
Magabiztos játék a kosárlabda pályán
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. március 18. péntek, 10:33
- Megjelent: 2022. március 18. péntek, 10:33
- Írta: dankoviki
- Találatok: 778
Az SZVSE felnőtt férfi kosárlabda csapata március 17-én játszotta a megyei bajnokság soron következő mérkőzését a Miskolci Egyetem csapata ellen a Hunyadi Sportcsarnokban. Endrész Tamás, edző elmondta azt, hogy az ellenfélről az előzetes eredmények alapját tudták azt, hogy nem a legerősebb csapat a bajnokságban. A tréner kiemelte azt, hogy a MEAFC gárdája öt játékossal érkezett meg a találkozóra, ami a minimális létszám, ahhoz, hogy a mérkőzést lejátszhassák, így nehéz volt a MEAFC csapatát komolyan venni. A meccsen mindenki játéklehetőséget kapott, különösen a fiatalok, akiknek ez jó felkészülésnek bizonyult a további mérkőzésekre. Endrész Tamás elmondta, hogy az elején döcögött a szerencsi fiúk a támadó játéka, azonban ezután magára talált a gárda és mérkőzés végére 108 pontot dobtak. A hazai együttes védekezése nem működött kifejezetten jól, ugyanis 61 pontot kaptak a MEAFC-tól. Ezeket a hibákat az edzéseken javítják majd. SZVSE- MEAFC kosárlabda mérkőzés 108-61-es szerencsi győzelemmel ért véget.
Történetek egy zsidó családi albumból
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. március 17. csütörtök, 12:39
- Megjelent: 2022. március 17. csütörtök, 12:39
- Írta: dankoviki
- Találatok: 907
Vándorkiállításnak ad otthont a Megyaszói Művelődési ház. A Centrópa Egyesület jóvoltából érkezett a településre ez a különleges tárlat, amelyet a Megyaszói Mészáros Lőrinc Általános Iskola diákjai mutattak be az érdeklődőknek. Az ünnepélyes megnyitón Hajdú Istvánné, polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében kiemelte azt, hogy a „Történetek egy családi albumból" című kiállítás nyolc téma köré rendezve, archív képek és személyes interjúk felhasználásával mutat be a múlt század zsidóságára jellemző életképeket. Hozzátette, hogy a kiállítás különlegességét az adja, hogy hétköznapi emberekről szól, akik akár a szomszédaink is lehetnének: pékekről, gyári munkásokról, tanárokról, ápolónőkről. Magával ragadó történeteket láthatunk gyermekkorról, iskolás évekről, szerelemről, házasságról, gyermekvállalásról és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait, miként tudta újrakezdeni az életét- emelte ki a település polgármestere. Vincze Szabolcs, a helyi általános iskola igazgatója virágcsokorral mondott köszönetet Hajdú Istvánné, polgármesternek, hogy helyet biztosított az érdekes tárlatnak. Az igazgató szólt arról, hogy a Szerencsi Tankerület iskoláinak is lehetőséget biztosítanak arra, hogy diákjaik is megtekinthessék ezt a különleges tárlatot. A hatalmas családi fotóalbumot lapozgatva mosolyogtató vagy elszomorító, szívmelengető vagy torokszorító történetek tárulnak a kiállítás látogatója elé.
Büszkék lehetünk a hősök forradalmi tetteire
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. március 16. szerda, 17:09
- Megjelent: 2022. március 16. szerda, 17:09
- Írta: dankoviki
- Találatok: 687
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Mezőzomboron március 11-én délután. Az egybegyűlteket Radó Krisztina, üdvözölte, a Közösségi Ház nagytermében. Radó Béla, a település polgármestere lépett a mikrofonhoz, aki beszédében kiemelte, hogy 1848. március 15-i forradalom emléknapja talán a legszebb nemzeti ünnepünk. Egyszerre érezhetjük győztesnek magunkat a forradalommal, és érezhetünk büszke keserűséget a dicsőségesen elbukott szabadságharc miatt.-emelte ki a polgármester. A község első embere szólt arról, hogy benne van a magyar történelem hőseinek méltósága és kudarcaink szomorúsága. Elbukott hőseinkre ugyanúgy büszkének kell lennünk, mint győzteseinkre. Majd a mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai adtak műsort. Ezután lépett színpadra a mezőzombori Községi Kórus, akik forradalmi dalokat adtak elő Nagy Attila karnagy vezetésével. Az ünnepi műsort követően az önkormányzat, a képviselő-testület és a történelmi egyházak képviselői átvonultak a Béke kertbe, ahol közösen helyezték el az emlékezés koszorúit.
Remény és bizakodás a forradalom dicső napjain
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. március 16. szerda, 17:07
- Megjelent: 2022. március 16. szerda, 17:07
- Írta: dankoviki
- Találatok: 677
Gesztely Község Önkormányzata az 1848-as forradalom és szabadságharc 174. évfordulója tiszteletére március 11-én megemlékezést tartott a polgármesteri hivatal előtti téren. A résztvevőket Gonosz Jánosné, a Közösségi ház vezetője üdvözölte, majd Simon István, a település polgármestere emlékezett vissza a korabeli történésekre. Az ünnepi gondolatok után a Gesztelyi Gyermekálom Napköziotthonos Óvoda csöppségei, majd a Csokonai Népdalkör adott műsort. A polgármesteri hivatal előtt talalható ‘48-as emlékműnél helyezték el koszorúikat.
Új időszaki kiállítás a Zempléni Múzeumban
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. március 16. szerda, 08:40
- Megjelent: 2022. március 16. szerda, 08:40
- Írta: dankoviki
- Találatok: 734
A handlétól a grand caféig címmel nyílt időszaki kiállítás a szerencsi Zempléni Múzeumban. A kiállítás anyagában szerencsi vonatkozások is feltűntek: boltok, üzletek a városból a századfordulótól az 1910-es évekig. A tárlat a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából került a Zempléni Múzeumba, ahol április 30-ig tekinthető meg. A szerencsi Zempléni Múzeum új időszaki kiállítása a dualizmus boldog békeévtizedeinek világába repít, és esettanulmány jelleggel mutatja be többek között Mauthner Ödön történetét, aki a századforduló talán legjelentősebb vetőmag nemesítője és kereskedője volt, de ismertetjük a Budapest első modern áruházát megvalósító Goldberger család történetét is, ahogy a közelmúltban a múzeumba került, nagykőrösi Kőrösi F. Péter vaskereskedő élete is megelevenedik a tárlaton. A látogatók ezen kívül nézhetnek és olvashatnak érdekes dolgokat az 1890-es évek legnagyobb mulattatójáról, Somossy Károlyról, és megidézzük az olyan híres “kávéházasokat” is, mint a New Yorkot üzemeltető Harsányiékat vagy a kávés dinasztiának tekinthető Steuer családot. A tárlat anyagában szerencsi vonatkozások is feltűntek: boltok, üzletek a városból a századfordulótól az 1910-es évekig.
További cikkeink...
- Motoros baleset a bekecsi elágazásnál
- Talpra magyar!
- A szabadság mindenekelőtt
- Legyen béke, szabadság és egyetértés
- A forradalom békéje Megyaszón
- A forradalom hőseire emlékeztek Legyeebényén
- Magyarnak lenni igenis jó
- Tisztelgés a márciusi ifjak előtt
- A szabadság boldoggá tesz
- Huszárok a Bekecsi Lovastanyán
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 842
Yesterday 516
Week 5370
Month 10816
All 993136
Currently are 240 guests and no members online