Vivid - VirtueMart Template

Adományok a háborús övezetből menekülőknek

Szerencsen, helyi civilek, az egyik biztosító társaság munkatársai és családtagjaik gyűjtést szerveztek az Ukrájnából, a háború elől Magyarországra menekülőknek. Patakyné Herczegfalvi Zsuzsanna kezdeményezte az akciót. Segítői az adományokból március 3-án reggel kis csomagokat készítettek, amelybe szendvics, péksütemény, gyümölcs, papírzsebkendő és egy csoki is került, amelyet a bajbajutottak a határnál azonnal megkaphatnak és elfogyaszthatnak. A gyerekek és a felnőttek is örömmel vettek részt a munkában, hiszen tudják azt, hogy adni jó. A felajánlások vállalkozóktól és magánszemélyektől is érkeztek, amelyért ezúton mondanak köszönetet a gyűjtés szervezői és az önkéntesek is. A kis csomagok mellett ruhákat, takarókat, gyógyszereket, vitaminokat, higiénés eszközöket is ajánlottak fel a háborús övezetből érkezőknek. A csomagokat és az összegyűjtött adományokat Patakyné Herczegfalvi Zsuzsanna juttatja el a határhoz.

Fejlesztések Újharangodon

Újharangodon az új Orvosi rendelő és az óvodai játszótér átadására gyülekeztek a helyiek március 2-án délután. Először a helyi óvodások adtak műsort a meghívott vendégeknek, majd Simon István, polgármester ismertette a beruházások részleteit. Az orvosi rendelő építése a Terület-és Településfejlesztési Operatív Programból valósult meg, amelynek nagyon örülnek a településrészen élők. Korábban, évtizedeken keresztül az óvoda épületén belül egy külön bejáratú helyiségben kapott helyet a háziorvosi rendelő és a védőnői szolgálat. Ez azonban nem volt szerencsés, hiszen így egy légtérben mozogtak a rendelésre érkező betegek illetve az óvodás gyermekek, valamint maga a hely is szűkös volt. Ezért vált szükségessé az óvoda udvar felosztása, hogy helyet kaphasson az új, 100 négyzetméter alapterületű épület. Az új létesítményben többek között helyet kapott az adminisztrációs és kezelő szoba, váróterem, raktárak, illetve zuhanyzó és öltöző is. A polgármester arról is szólt, hogy a Magyar Falu programnak köszönhetően sikerült 5 millió forint összegben új játékokat vásárolni az újharangodi óvodásoknak. Az óvónőkkel egyeztetve különböző fejlesztő játékokat szereztek be a kicsiknek. Simon István, polgármester köszönetet mondott Koncz Zsófia, országgyűlési képviselőnek a segítségért, hogy ezek a beruházások a magyar kormány jóvoltából megvalósulhattak Újharangodon. Az eseményen részt vett a térség országgyűlési képviselő, Koncz Zsófia, aki gratulált a polgármesternek és a képviselőknek az eddigi fejlesztésekhez. Az országgyűlési képviselő kiemelte azt, hogy készül a 37-es számú főút 2X2 sávra bővítése, amely nagy lehetőség lesz a térségben élőknek. Ezután átvágták a nemzetiszín szalagot a meghívott vendégek, akik ezzel jelezték azt, hogy használatba vették az orvosi rendelőt és az óvodai udvari játszóteret.

Tartós élelmiszerek az ukrajnai menekülteknek

Szerencs Város Önkormányzata, a Szerencsi Katolikus Karitász és a Szeretlek Szerencs közös gyűjtést hirdetett a közösségi oldalon az Ukrajnából, a háború elől menekülőknek. Az adományokat a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárba várták az önkéntesek. A Szeretlek Szerencs képviselői március 3-án délelőtt csomagokkal érkeztek a gyűjtőpontra, amelyet tovább vittek a Katolikus Karitász gyűjtőpontjára, illetve Barabásra, a határhoz. Az összegyűjtött élelmiszereket, higiénés eszközöket, takarókat, gyermekápolási termékeket a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum Kadét programban résztvevő diákok segítettek a kisbuszba és az autóba bepakolni.

Bántalmazta a kalauzt-elítélték

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa február 28-án ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2020. május 5-én este a tiszalúci állomáson szállt fel a Szerencs felé tartó vonatra. A jegyellenőr sértett észlelte a vádlott ittas állapotát, ezért nem adott jelzést a mozdonynak az indulásra. A sértett felszólította a vádlottat menetjegye átadására, aki közölte: most szabadult a börtönből, ezért nincs jegye. A kalauz ekkor arról tájékoztatta, hogy a vonaton is megveheti azt, illetve felszólította a szabadulását igazoló okirat bemutatására. Mivel a vádlott ennek nem tett eleget és pénz híján jegyet sem tudott venni, így a sértett leszállította a vonatról. A vádlott a peronon arcon ütötte és leköpte a sértettet. Az elsőfokon eljárt Szerencsi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, egyúttal kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből. Az ítélettel szemben mind az ügyész, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be. A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék a terhelt személyi minősültsége körében eltérő álláspontot foglalt el, amely a büntetés enyhítését vonta maga után, ezért a szabadságvesztés-büntetés tartamát 3 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 4 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az ítélet jogerős.

A Magyar Közút táblázással segít

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. soron kívül olyan egyedi táblákat gyártatott és helyez ki az ukrán határ közelében, mellyel segítik a Híd Kárpátaljáért programban résztvevőket és azokat, akik a kijelölt segítségpontokat keresik. A magyar, angol és ukrán nyelvű táblákat, illetve útirányjelzőket kedden kezdték el telepíteni a szakemberek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még vasárnap soron kívül kezdett el új, egyedi jelzésű táblákat tervezni és gyártatni a Híd Kárpátaljáért programhoz kapcsolódóan. Az Ukrajna felől érkező menekültek eddig a határon várták a magyarországi rokonokat, hozzátartozókat és ismerősöket, hogy onnan folytathassák tovább útjukat. Magyarország Kormánya ugyanakkor az érintett polgármesterek és karitatív szervezetek segítségével 5 segítségpontot jelölt ki, hogy a bajbajutottak szervezetten várhassák segítőiket, illetve, hogy a határhoz vezető útvonalakon a folyamatos és biztonságos közlekedés is fenntartható legyen. A segítségpontokon az ott tartózkodók ételt és italt is kapnak.
Fotó: autoszektor.hu

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 71

Yesterday 374

Week 445

Month 7571

All 935026

Currently are 223 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions