
VIDÁM FALUNAP KISKINIZSEN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. július 31. vasárnap, 18:32
- Megjelent: 2022. július 31. vasárnap, 18:32
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1908
A Kiskinizsi Falunap július 29-én pénteken a falu református templomában vette kezdetét, ahol az ünnepi köszöntőket követően Alsóvadászi Harmónia Községi Vegyes kar nemzeti és vallási témájú énekeit élvezhette a nagyérdemű. Ezt követően Vadkerti Imre a Kormorán együttes énekese tartott zenés előadást, mely során olyan, a Kormorán együtteshez köthető slágerek hangoztak el, mint a Szabadság szerelem vagy a Kinizsi. A programok sora a kiskinizsi Művelődési Ház és könyvtár nagytermében folytatódott tovább, ahol Kissné Berta Enikő keresztszemes hímzéssel készült képei kerültek kiállításra. Másnap, július 30-án folytatódtak a programok a kiskinizsi sportpályán, ahol előszőr a Kinizsi Nyugdíjas Klub Egyesület, majd pedig a kinizsi táncos gyerekek műsorát kísérhették figyelemmel a helyiek. A zenés műsorok sora Szitás Ida éneklésével ért véget. A szervezők azonban a gyermekekről sem feledkezett meg, kísérő programok sokasága várta a felnövekvő generáció tagjait, mint például kisvonat, körhinta, lovaglás, ugrálóvár, de a bűnmegelőzési program keretén belül rendőrségi bemutatón is részt vehettek a gyermekek.
15 PERCEN BELÜL RENDŐRKÉZEN A RABLÓ
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. július 29. péntek, 11:54
- Megjelent: 2022. július 29. péntek, 11:54
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1091
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 18 éves helyi fiatalemberrel szemben. A vizsgálat adatai szerint a gyanúsított 2022. július 28-án a délelőtti órákban az egyik miskolci bevásárlóközpont előtt megszólított és egyben felszólított egy ott takarító férfit, akitől pénzt követelt, ezzel együtt pedig bántalmazással is megfenyegette. Ekkor a sértett - félelmében - átadta 2000 forintját, amivel a tolvaj elmenekült. Ezt követően a sértett telefonon értesítette a rendőröket, akik azonnal a helyszínre mentek, majd a megadott személyleírás alapján a bejelentéstől számított 15 percen belül felkutatták és elfogták az elkövetőt, az általa elrablott pénzből még megmaradt 1800 forintot lefoglalták. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták, majd őrizetbe vették.
ÚJ MEGBÍZOTT INTÉZMÉNYVEZETŐ A BOLYAI ÉLÉN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. július 29. péntek, 06:51
- Megjelent: 2022. július 29. péntek, 06:51
- Írta: dankoviki
- Találatok: 3314
Az Egri Főegyházmegye által felkérve július 18-tól kezdve Szabóné Drozda Orsolya látja el az intézményvezetői feladatokat a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában, akinek elsődleges feladata lesz a gyermekek oktatása és nevelése. A nemrég kinevezett megbízott intézményvezető tervei között szerepel olyan oktató-nevelő környezet biztosítása a diákok számára, ami hozzájárul a nebulók képességeinek kibontakoztatásához míg az iskolában dolgozók részére a nyugodt, kiegyensúlyozott munkakörülmény biztosítása, nem megfeledkezve a szülőkkel ápolt jó kapcsolat megtartására is. A megbízott intézményvezető munkáját két helyettese Juhász Tibor Istvánné és Szabó Edina segítik.
ÚJ IGAZGATÓ A BOCSKAI ISTVÁN KATOLIKUS GIMNÁZIUMBAN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. július 29. péntek, 06:50
- Megjelent: 2022. július 29. péntek, 06:50
- Írta: dankoviki
- Találatok: 2969
Új igazgatója lett a Bocskai István Katolikus Gimnáziumnak és Technikumnak Gaszperné Tilman Edina személyében, aki korábban a Bolyai János Katolikus Általános Iskola intézményvezetői posztját töltötte be. Ternyák Csaba az Egri Főegyházmegye érseke még július 12-én Egerben az érseki palota magánkápolnájában adta át megbízólevelét Gaszperné Tilman Edinának, aki elmondta, sose futamodott meg az előtte álló feladatok elől és mindig bátran belevágott az őt váró kihívásokba. Az új igazgató munkáját három igazgatóhelyettes is segíteni fogja: Reményi Szabolcs valamint Bodnárné Göndör Magdolna és Csider Andorné. A gimnázium vezetősége már gőzerővel dolgozik azon, hogy az előttük álló tanév minél gördülékenyebben kezdődjék meg. A Bocskai István Katolikus Gimnáziumban és Technikumban számos tagozat várja a végzős általános iskolai tanulókat, a technikumi képzésen belül lehetőség nyílik például a gazdálkodás és menedzsment ágazaton belül a vállalkozási ügyviteli ügyintézői szakra. Amennyiben gimnáziumi képzésre szeretne járni a leendő bocskais diák, az általános mellett rendészeti, informatikai, nyelvi és biológiai tagozat közül választhat, de igencsak népszerű a hatosztályos képzés is, mely lehetőséget nyújt a gimnáziumi jelentkezésre már az általános iskolai 6. osztályt követően. Várhatóan közel 500 diák fogja megkezdeni az idei tanévet a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban és Technikumban, akiket az új vezetés és a leendő oktatók is sok szeretettel várnak.
MEGÚJULT A SZERENCSI ALBA GYÓGYSZERGYÁR
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2022. július 27. szerda, 14:00
- Megjelent: 2022. július 27. szerda, 14:00
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1333
Hosszas felújítási munkálatokat követően július 27-én ünnepélyesen is megnyitották a szerencsi Alba Gyógyszertárat, ami az Alma gyógyszertárak országos patikahálózat partnere. Az újtások a helyiség szinte minden zugát érintették a raktártér megnagyobbításától a védelmi rendszer kialakításán át egészen az új padlólapok lerakásáig. A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Harda Kristóf az Alba gyógyszergyár vezetője, Dr. Bobkó Géza alpolgármester és Lázár Szabolcs a Patika Management ügyvezetője. A köszöntőket követően sor került az ünnepélyes szalagvágásra, majd ezt követően következett az állófogadás, ahol különféle étel és ital várta a vendégeket, akik ezalatt megismerkedhettek a gyógyszergyár belső helyiségeivel is.
További cikkeink...
- SZALMABÁLÁKBÓL ALKOTÁS OND HATÁRÁBAN
- NYOLCMILLIÓ FORINTOT ÉRŐ DOHÁNY
- HAGYOMÁNYŐRZŐ NÓTAEST BEKECSEN
- GYŰJTIK A BÚZÁT A MAGYAROK KENYERÉHEZ
- SPORT, KULTÚRA ÉS MŰVÉSZET A TARCALI NAPOKON
- ERDEI TÁBORBAN A NÉPTÁNCOSOK
- JELENTKEZZ HATÁRVADÁSZNAK!
- DOHÁNY, CIGI ÉS VÁGYFOKOZÓK A RAZZIÁN
- ÚJ MŰTŐASZTAL A RENDELŐINTÉZETBEN
- Focitorna Ond vezér napján
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 345
Yesterday 284
Week 1393
Month 8519
All 935974
Currently are 231 guests and no members online