Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HITTANVERSENY SZERENCSEN

Hagyományaikhoz híven idén megtartotta a Kalkuttai Szent Teréz Hittanversenyt a Bolyai János Katolikus Általános Iskola május 19-én. A tudáspróbára érkeztek versenyzők Encsről, Tiszaújvárosból, Sárospatakról és Szerencsről. Negyedik alkalommal szervezte meg a Bolyai János Katolikus Általános Iskola a védőszentjükről szóló versenyt az általános iskolás diákoknak.

Lakatos Marianna, pedagógus köszöntötte a tudáspróbára érkező tanulókat, beszédében kiemelte, hogy egy jó versenyhez szükség van felkészült résztvevőkre és jó zsűrire, akik támogatják a diákokat, értékelik a teljesítményt a megmeríttetés során. A rendezvény kezdetén a Szentlélek jöjjj című éneket közösen  adták elő a jelenlévők. A tudáspróba két részből állt, az első alkalmával 8 fordulót kellett a tanulóknak írásban teljesíteni, majd külső helyszíneken különböző feladatok vártak rájuk. A nap során a diákok számot adtak a Szentírásról szerzett tudásukról, a szentmise részeiről, és a Bolyai János Katolikus Általános Iskola védőszentjének, Kalkuttai Szent Teréz életéről egyaránt. A vetélkedő után megtörtént az eredményhirdetés, ahol a vándordíjat 2023-ban az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola csapata nyerte el. Minden résztvevő értékes ajándékban részesült. A diákok igyekeztek a legjobb tudásuk szerint teljesíteni a játékos, ám felkészültséget igénylő versenyen.


Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 526

Yesterday 294

Week 2311

Month 7978

All 681980

Currently are 197 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions