Vivid - VirtueMart Template

SZÜLETÉSNAPI PROGRAMOK A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

Augusztus 20-án változatos programokkal várja a Miskolci Állatkert a látogatóit, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a állatkert 39. születésnapját. Az állatkert lakói is részesülnek a születésnapból, hiszen gondozóik a kedvenc csemegéjükből készült tortával kedveskednek nekik a látványetetések során.

A gyermekeket arcfestéssel várják, míg a Herman Ottó Múzeum jóvoltából állati kövületek, a Bogaras vagyok közössége segítségével pedig trópusi ízeltlábúak interaktív bemutatójával lehet találkozni.

Bővebben: SZÜLETÉSNAPI PROGRAMOK A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

VÍZÓRALEOLVASÓNAK ADTA KI MAGÁT, A BÍRÓSÁG LETARTÓZTATTA

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki Miskolcon négy idős, megromlott egészségi állapotú sértett ingatlanából vehetett magához készpénzt és értéktárgyakat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – magát vízóraleolvasónak kiadva – 2022. július 29-én három belvárosi lakásba is bejutott, ahol az idős lakók figyelmét elterelve eltette azok pénztárcáját a bennük lévő 8-10 ezer forinttal, míg egy másik esetben a nagyszoba foteljában lévő sálak tetszettek meg neki. A terhelt augusztus 12-én is folytatta a kifosztási cselekmények sorát, ekkor a 75 éves sértettel azt hitette el, hogy számlafizetési tartozása van, melyet nála rendezhet.

Bővebben: VÍZÓRALEOLVASÓNAK ADTA KI MAGÁT, A BÍRÓSÁG LETARTÓZTATTA

MEGÚJULT AZ ÓZD-SZILVÁSVÁRAD ÖSSZEKÖTŐ ÚT EGY SZAKASZA

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai forrásból megújult a 2508-as jelű Ózd-Szilvásvárad összekötő út 2,5 kilométeres szakasza Farkaslyuk község bel- és külterületén 373 millió forint értékben.

A felújítás érintette Farkaslyuk község teljes belterületi szakaszát és külterületen további 500 métert Csernely község irányába.

Bővebben: MEGÚJULT AZ ÓZD-SZILVÁSVÁRAD ÖSSZEKÖTŐ ÚT EGY SZAKASZA

MEGÚJULT NÉGY HÍD A SÁTORALJAÚJHELY-HOLLÓHÁZA-KÉKED ÖSSZEKÖTŐ ÚTON

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújult négy híd a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked összekötő úton 175,2 millió forint értékben.

Az összekötő út nemrég felújított 8,3 kilométeres szakaszán a burkolatmegújítást a vilyvitányi Méhes-patak-híd, a füzérradványi Pásna-patak-híd, a Füzérradványi időszakos vízfolyás híd és a Pálháza-patak-híd megújulása követte.

Bővebben: MEGÚJULT NÉGY HÍD A SÁTORALJAÚJHELY-HOLLÓHÁZA-KÉKED ÖSSZEKÖTŐ ÚTON

CSERKÉSZ PORTYA KOMLÓSKÁN

Cserkészportyát tartott augusztus 10 és 15-e között a 792. számú Bocskai István cserkészcsapat, melynek helyszínéül a Komlóskán található Ruszin-park szolgált. A portyára érkező gyerekekre számtalan színes program várt.

A Komlóska határában fekvő Ruszin-park ezúttal a cserkészektől lett hangos, akik a hat nap alatt építették a táborhelyet, járták a természetet, lelki programokon vettek részt vagy játszottak, egyszóval cserkészszellemben töltötték a hetet.

Bővebben: CSERKÉSZ PORTYA KOMLÓSKÁN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 661

Yesterday 284

Week 1709

Month 8835

All 936290

Currently are 162 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions