Vivid - VirtueMart Template

FŐHAJTÁS A MÚZEUMALAPÍTÓ EMLÉKE ELŐTT

Petrikovits Lászlóról, Szerencs múzeum-alapítójáról emlékeztek meg június 18-án. Az ünnepségen Fazekasné Majoros Judit, a Zempléni Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Petrikovits életének nagyobb fordulópontjairól tájékoztatta a résztvevőket. „Kicsit megszállott volt, de jó értelemben.”- fogalmazott az igazgató, aki hozzátette, hogy a múzeumalapító már fiatal korától ragaszkodott a régi tárgyakhoz. A gyűjtemény jelentős részét a városnak adományozta, köztük 400000 darab képeslapot, régészeti, képzőművészeti, néprajzi tárgyakat és értékes könyvrégiségeket.

Bővebben: FŐHAJTÁS A MÚZEUMALAPÍTÓ EMLÉKE ELŐTT

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA SZERENCSEN IS

A szerencsi Zempléni Múzeum is csatlakozott a június 20-ai Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A szervezők a kultúra és a történelem iránt érdeklődők mellett a gyerekekre is gondoltak, hiszen a bátor vállalkozók elkészíthették saját címerüket is. A program résztvevői tárlatvezetésen is részt vehettek, melynek során megismerhették a képes levelező lap gyűjteményt és az első világháború körülményeit is.

Bővebben: MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA SZERENCSEN IS

LEZÁRULT EGY ÚJABB TANÉV A RÁKÓCZIBAN

A szerencsi református templomban tartotta tanévzáró ünnepségét június 22-én a Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az ünnepségen Börzsönyi József nyugalmazott református esperes mondott szentbeszédet a talentumokról. „A tálentum egy képesség, egy ajándék, amivel Isten megáldott minket.”- mondta József atya, aki hozzátette, hogy nem egyformán kapják az emberek a tálentumot. 

Bővebben: LEZÁRULT EGY ÚJABB TANÉV A RÁKÓCZIBAN

A SZERENCSI SPORTLÖVŐ BRONZÉRMEI

A "Nyári Budapest Bajnokság" lövészversenyt június 20. és 21. között rendezték meg, ahol Bukovszky Péter szombaton a szabadpuska 60 lövéses fekvő számában a felnőtt mezőnnyel együtt az ideálisnak egyáltalán nem nevezhető időjárási körülmények között a nyolcadik helyen került a döntőbe, ahol végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyanebben a számban Butykai Zoltán a 14. míg Gombos Levente a 17. helyen zárta a versenyt. Vasárnap a szabadpuska 3x40 összetett számban mérette meg magát Bukovszky Péter felnőtt kategóriában, ahol egyéni csúcsát 9 köregységgel megjavítva megnyerte az alapversenyt így az első helyről várhatta a döntőt, ahol nagyot küzdve a nálánál idősebb és rutinosabb vetélytársaival, ismét sikerült a bronzérmet megszereznie. 

 

Bővebben: A SZERENCSI SPORTLÖVŐ BRONZÉRMEI

ÚJ GYÁRTÓSOR A NESTLÉ SZERENCSI GYÁRÁBAN

A Nestlé Hungária Kft. szerencsi gyáregységében június 22-én új gyártósort avattak fel. A beruházás száznyolcvan millió forintba került, melynek eredményeként száz új munkahely jött létre. Jean-Pierre Polanen, gyárigazgató szólt arról, hogy a szerencsi egységben több féle Nescafé kávét és Nesquick, kakaóport állítanak elő. A szerencsi gyárban 2002-ben, helyi szakemberek bevonásával fejlesztették ki a NESCAFÉ 3in1 terméket az európai piacra, és azóta is itt folyik a gyártás.

Bővebben: ÚJ GYÁRTÓSOR A NESTLÉ SZERENCSI GYÁRÁBAN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 64

Yesterday 306

Week 903

Month 12715

All 895374

Currently are 196 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions