Vivid - VirtueMart Template

SZÉPÉSZETI MEGMÉRETTETÉS MISKOLCON

Közel kétszázan neveztek idén a miskolci Kézműves Kupára. A Generali Arénában, március 25-én tartott nemzetközi meghívásos fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő és szempillahosszabbító bajnokságra az ország több pontjáról, valamint külföldről érkezett tanulók és felnőttek szebbnél szebb alkotásokat készítettek. A nap folyamán szakmai bemutatók, kézműves vásár is várta az érdeklődőket.

Bővebben: SZÉPÉSZETI MEGMÉRETTETÉS MISKOLCON

LENDÜLETES JÁTÉK A SZERENCSI KÉZISEKTŐL

A Szerencs Városi Sport Egyesület női kézilabda csapata március 24-én alsózsolcát fogadta hazai pályán a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A sárga-fekete mezes szerencsiek hamar tudatták az ellenféllel azt, hogy nem engedik át egykönnyen a bajnoki pontokat, akik a félidőre már 16-10-es hatgólos előnyre tettek szert. A vendégek a fordulás után sem tudtak közelebb zárkózni a szerencsiekhez, akik az összecsapás végén 28-21-es hétgólos győzelmet értek el.

Bővebben: LENDÜLETES JÁTÉK A SZERENCSI KÉZISEKTŐL

SZEMETELŐK UTÁN TAKARÍTOTTAK

Az Egyházmegyei Teremtésvédelmi Napon idén is részt vettek a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjai, akik önkéntes módon március 23-án csatlakoztak a programhoz. A délután folyamán három osztály, közel száz fővel indult útnak az intézményen belül és annak környékén, hogy összeszedjék a környezetükkel nem törődő emberek hátrahagyott hulladékát. Találtak például eldobált cigi csikkeket, zsebkendőt, különböző flakonokat, dobozokat, ételmaradékokat. A diákok szerint is védenünk kell környezetünket. Azért csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, mert szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a megfelelő helyen dobják ki a hulladékot az emberek.

Bővebben: SZEMETELŐK UTÁN TAKARÍTOTTAK

JUBILEUM TOKAJBAN

Idén ünnepli huszonötödik évfordulóját a tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Ennek tiszteletére tartottak Művészeti Gálát, a helyi oktatási intézmény aulájában. Az eseményen Kovács Zoltán igazgató köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta a tokaji önkormányzat nagyon fontosnak tekinti az intézményt. Ezután Szabó Árpád, a szerencsi tankerületi igazgatója szólt a megjelentekhez, aki hangsúlyozta, hogy a művészeti képzés ritka kiváltság majd Koncz Ferenc országgyűlési képviselőjelölt fejtette ki mennyire fontos a tehetségek fejlesztése és kibontakoztatása. Végül Posta György osztotta meg jókívánságait a résztvevőkkel, aki hozzátette fiai is ebbe az intézménybe jártak majd jó szórakozást kívánt az előadáshoz. A köszöntő beszédek után a művészeti képzést tanuló diákok színvonalas műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

Bővebben: JUBILEUM TOKAJBAN

KATASZTRÓFAVÉDELMI TEREPGYAKORLAT BASKÓN

Az országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében kétnapos terepgyakorlatot tartanak március 23-án és 24-én, a gönci járásban található Baskón. A katasztrófavédelem munkatársai egy olyan szituációt szimuláltak, amelyben a települést egy árvíz zárja el a külvilágtól. A résztvevők öt kárhelyen mutatták meg rátermettségüket, akiknek feladata a sérültek helikopterről való kimenekítése és ellátása, veszélyes fák kivágása és patakmeder rendezés, lefolyást gátló tényezők megszűntetése, közúti átereszek építése és a katasztrófa során megrongálódott gyalogos fahíd építése volt.

Bővebben: KATASZTRÓFAVÉDELMI TEREPGYAKORLAT BASKÓN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 65

Yesterday 293

Week 1406

Month 2752

All 911396

Currently are 119 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions