Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KÖVETTE A SÉRTETTET, ÚGY RABOLTA KI

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta. A gyanúsított a délutáni órákban szólította meg a sértettet egy forgalmas útszakaszon, hogy tőle pénzt kérjen. Miután a férfi nem adott, a gyanúsított követni kezdte, majd egy hirtelen mozdulattal hátba rúgta. A földre eső sértett zsebéből ekkor kiesett 1.000,- forint, melyet a gyanúsított azonnal el is tett. A sértett ezt követően hazaindult, de a férfi továbbra is ráncigálta és pénzt követelt tőle. A gyanúsított végül egészen az otthonáig követte a férfit, ahol egy társasház földszintjén ismét megütötte, majd elvette a nála lévő pénztárcáját, a benne található 70.000,- forint készpénzzel és a sértett irataival. A férfi a támadás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A gyanúsítottal szemben rablás és közokirattal visszaélés elkövetése miatt indult eljárás, melyekért bűnösségének megállapítás esetén 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság november 14-ig letartóztatását rendelte el. (fotó: illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 153

Yesterday 772

Week 1644

Month 7311

All 681313

Currently are 65 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions