Vivid - VirtueMart Template

KREATÍV HÉT SZIRMABESENYŐN

Negyedik alkalommal várták egy hetes kézműves táborba Szirmabesenyőn a gyerekeket július 16. és 20. között. A legtöbb családban a szülők, esetenként még a nagyszülők is dolgoznak a nyári szünetben, így nehezen tudják megoldani a gyermekek elhelyezését. Erre a problémára nyújt megoldást ez a tábor, amely ráadásul rengeteg érdekes programot kínált a kicsiknek.

Bővebben: KREATÍV HÉT SZIRMABESENYŐN

MOZGALMAS TÁBOR BEKECSEN

Bekecsen, az egyhetes nyári napközis táborban, július 19-én sem unatkoztak a gyerekek. Két korosztály találkozott, a diákok és a szépkorúak a Művelődési Központban. A kisebbek a tapasztaltak segítségével csőrögét készítettek. Együtt nyújtották a tésztát, formázták és sütötték, majd később jó ízűen elfogyasztották. Ezen kívül ügyességi és csapatversenyeket is részt vettek, pecáztak, mesét néztek, kézműveskedtek.

Bővebben: MOZGALMAS TÁBOR BEKECSEN

LETARTÓZTATTÁK AZ ERŐSZAKOS BETÖRŐT

Még 2009. novemberében rabolt ki egy idős nőt az a férfi, akinek a letartóztatását a bíróság 2018 július 18-án rendelt el augusztus 18-ig. A gyanúsított 2009. november 30-án hajnalban Sajógalgócon csuklyával a fején két társával benyomta a bezárt ajtót a sértett nyári konyhájában, majd egyikük egy párnát szorított az idős nő arcához és felszólította, hogy adja oda a pénzét, de ne kiabáljon.

Bővebben: LETARTÓZTATTÁK AZ ERŐSZAKOS BETÖRŐT

A MAGYAR LÁSZLÓ EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központja, az ELTE BTK Történeti Intézete és Portugál Nyelvi és Irodalom Tanszéke „Magyar200” címmel konferenciát szervez december 13-14-én Szombathelyen, a város szülöttje, Magyar László Afrika-kutató születésének 200. évfordulóján.

Bővebben: A MAGYAR LÁSZLÓ EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

A DIÁKMUNKÁRÓL KÖZÉRTHETŐEN

Fontos, hogy a fiatalok a munka megkezdése előtt tájékozódjanak jogaikról és tisztában legyenek azzal, milyen feltételek mellett tudnak dolgozni. Ennek elősegítéseként a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya interjút készítette dr. Bagjos Csabával, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettesével, aki többek között elmondta, hogy a diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes. A szünidőben a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. A feleknek írásban kell szerződést kötniük.

Bővebben: A DIÁKMUNKÁRÓL KÖZÉRTHETŐEN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 65

Yesterday 293

Week 1406

Month 2752

All 911396

Currently are 104 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions