Vivid - VirtueMart Template

KIEMELT FIGYELEM AZ ÁLLATOKRA A KÁNIKULÁBAN

Az emberek mellett az állatokra is oda kell figyelni a kánikulában. A Miskolci Állatkert lakói jól bírják a hőséget, de gondozóik kiemelt figyelmet fordítanak rájuk. Az igazán melegkedvelő állatok sem szeretik a tűző napsütést, ezért biztosítják nekik az árnyékba vonulás lehetőségét. Naponta többször ellenőrzik ivóvizüket, illetve gyakran kedveskednek a gondozók jégbe fagyasztott finomságokkal, amiket szívesen fogyasztanak ebben a hőségben.

Bővebben: KIEMELT FIGYELEM AZ ÁLLATOKRA A KÁNIKULÁBAN

ÁSATÁS ÉS KUTATÁS A BODROG PARTJÁN

Idén is érkeztek magyar valamint határon túli diákok a Bodrog partján fekvő Tokajba augusztus 6-a és 10-e között azért, hogy rövid ideig maguk is részesei lehessenek az ásatási- és feltárási munkálatoknak. Makoldi Miklós, régész munkáját tizenhét lelkes fiatal segíti, akik a valaha állt tokaji-vár egykori részeit igyekeznek rekonstruálni.

Bővebben: ÁSATÁS ÉS KUTATÁS A BODROG PARTJÁN

ORSZÁGOS ELLENŐRZÉS A KÖZUTAKON

Az egész országot érintő TISPOL közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrzi elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, személygépjárműveket illetve azok vezetőit. A megye útjain a rendőrök augusztus 6-án, 7-én és 8-án átfogó ellenőrzéseket tartanak a 37-es számú főút szakaszán.

Bővebben: ORSZÁGOS ELLENŐRZÉS A KÖZUTAKON

SZÓRAKOZTATÓ TÁBORBAN A DIÁKOK

Idén három turnusra pályázott Erzsébet Tábor szervezésére a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár. A második alkalommal, augusztus 7 és 10 között negyven gyereknek igyekeznek a szervezők tartalmas szabadidős programokat szervezni. A táborlakók többek között léghoki, roller, csocsó, viking sakk, akadály versenyek, csapatjátékok, kreatív szabadtéri és kézműves foglalkozások, uszoda látogatás és kirándulás szerepel.

Bővebben: SZÓRAKOZTATÓ TÁBORBAN A DIÁKOK

ISMERŐSEI RABOLTÁK KI AZ IDŐS FÉRFIT

A Miskolci Járásbíróság szeptember 7-ig elrendelte a letartóztatását annak a két elkövetőnek, akik hetvennyolc éves ismerősüket rabolták ki Ózdon saját lakásában. A támadók egy férfi és nő, valamint egy további nő társuk augusztus 3-án este 21 óra körül az áldozat lakásában vendégeskedtek, amikor megbeszélték, hogy megszerzik az idős férfi értékeit. Egyikük a földre rántotta, fojtogatta, miközben társa többször megütötte.

Bővebben: ISMERŐSEI RABOLTÁK KI AZ IDŐS FÉRFIT

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 218

Yesterday 293

Week 1559

Month 2905

All 911549

Currently are 197 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions