Vivid - VirtueMart Template

MEGYEI ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEP FELSŐZSOLCÁN

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a nemzeti ünnep alkalmából idén augusztus 18-án rendezte meg az ünnepi közgyűlést Felsőzsolcán. Tóth Lajos, a település polgármestere örömmel mondott köszönetet a megyei közgyűlés elnökének, hogy ennek az ünnepi alkalomnak a község adhatott otthont. Török Dezső elmondta, hogy augusztus 20-án Magyarországot ünnepeljük, a mindennapokat Szent István király intelmei szerint kell élnünk.

Bővebben: MEGYEI ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEP FELSŐZSOLCÁN

MADE IN HUNGARIA ELŐADÁS A NEMZETI ÜNNEPEN

Abaújszántón zsúfolásig megtelt a városban élőkkel és a környező településről érkezőkkel a szabadtéri színpad előtti tér augusztus 19-én este. 

Bővebben: MADE IN HUNGARIA ELŐADÁS A NEMZETI ÜNNEPEN

A HONVÉDELEM NEMZETI ÜGY

A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formát. Hazánknak szüksége van olyan önkéntesekre, akik civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét.

Bővebben: A HONVÉDELEM NEMZETI ÜGY

TÁBLA MÖGÖTT A SAKKOZÓK

Idén augusztus 17 és 20. között rendezik meg a XXVII. Zempléni Kupa sakkversenyt, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában.

Bővebben: TÁBLA MÖGÖTT A SAKKOZÓK

SZÍNPADON A GONDOZOTTAK

Idén első alkalommal rendezték meg a gondozottak népdal- és szavalóversenyét augusztus 16-án, a szerencsi Gyémántkapu Idősek Otthonában. A rendezvényen a szerencsi, abaújszántói, és tokaji idősek népdalait valamint szavalatait hallgathattak meg az érdeklődők. Először Pazonyi Zoltán, intézményvezető köszöntötte a meghívott vendégeket, amelyet a szépkorúak énekekkel és versekkel színesített műsora követett.

Bővebben: SZÍNPADON A GONDOZOTTAK

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 401

Yesterday 586

Week 2772

Month 8439

All 682441

Currently are 101 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions