Vivid - VirtueMart Template

HATALMAS ÜTKÖZÉS ARNÓT KÖZELÉBEN

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság június tájékoztatása szerint két kamion és három személyautó ütközött össze a 3-as számú főúton június 5-én, Arnót közelében. A baleset következtében két ember súlyosan, három pedig könnyebben sérült meg. Az ütközés, a főút 192-es kilométerszelvényében egy körforgalomnál történt, az érintett szakaszt a helyszíni vizsgálat, illetve a műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Onga, Ongaújfalu irányába terelték.

EGYEDI BŐRBŐL KÉSZÜLT ALKOTÁSOK TOKAJBAN

Zajácz Tamás, iparművész egyedi testplasztikáiból, bőrportréiból, festményeiből és képeiből nyílt kiállítás a Tokaji Fesztiválkatlanban. Munkásságát Tiszaújváros képviselő testülete Pro Urbe címmel ismerte el. 2006-ban a debreceni Holló Alapítvány Holló László díjjal tűntette ki.

Bővebben: EGYEDI BŐRBŐL KÉSZÜLT ALKOTÁSOK TOKAJBAN

A KÖZÉPSULI SOROZAT KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓJA A TÁBORBAN

A Magyar Vöröskereszt Dél-Borsod Területi Szervezete július 3. és 7. között tábort szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek Tarcalon, a Mária házban. Hétfőn délelőtt az Anyák az Anyákért Alapítvány tagjai ruhát gyűjtöttek, amit a rászoruló családok között osztanak szét az önkéntesek.

Bővebben: A KÖZÉPSULI SOROZAT KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓJA A TÁBORBAN

GLOBO MAGAZIN 112. ADÁS (Globo Televízió, 2017.07.02.)

Friss adással jelentkezik televíziónk heti közéleti magazinja. Műsorunk tartalmából:

- Emlékmű ’56 hőseinek Sajóvámoson  
- Legendás oktatók Abaújszántón  
- Modern kennelek a tiszaújvárosi rendőrkutyáknak   
- Szentivánéji örömünnep Tarcalon  
- Szomszédünnep Ondon  
- Amatőr alkotók kiállítása Tarcalon  
- Egyedi hangulatú programok a Zempléni Fesztiválon

Adásunkat megismételjük hétköznap 7 órától és 19 órától, szombaton 9 órától és 19 órától, valamint vasárnap 9 és 19 órától A Globo Televízió adása online is nézhető a www.globotv.hu címen számítógépen, táblagépen és okos telefonon.

ELISMERÉSEK A MEGYE KIEMELKEDŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓINAK

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat június 29-ei ülésén Semmelweis nap alkalmából Kossuth Zsuzsanna Emlékplakettet és Szent Erzsébet díjat adományoztak, azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik áldozatos munkájukkal segítették a betegek gyógyulását.

Bővebben: ELISMERÉSEK A MEGYE KIEMELKEDŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓINAK

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 530

Yesterday 973

Week 4897

Month 13883

All 672994

Currently are 64 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions