Vivid - VirtueMart Template

TESZTRENDSZEREN A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL ONLINE SZÁMLÁZÓJA

A kötelező számla-adatszolgáltatást segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal július 1-jétől elérhető, ingyenesen használható számlázó programja, az Online Számlázó. A javarészt kisvállalkozások számára hasznos programot azért hozták létre, hogy megkönnyítse az új szabályok betartását.

Bővebben: TESZTRENDSZEREN A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL ONLINE SZÁMLÁZÓJA

KORLÁTLAN VONATOZÁS VAKÁCIÓ BÉRLETTEL

Idén is népszerűek a MÁV-START Vakáció bérletei. A szeptember végéig érvényes, kilencven napos bérlet július elsejéig megvásárolható, amely elsősorban a fiataloknak szól. A fesztiváljáróknak, a rendszeresen túrázóknak, kirándulóknak, a nyári munkát vállaló, ingázó diákmunkásoknak, a Balaton-látogatóknak, a köz- vagy felsőoktatásban résztvevő, érvényes magyar vagy nemzetközi, nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak illetve hallgatóknak.

Bővebben: KORLÁTLAN VONATOZÁS VAKÁCIÓ BÉRLETTEL

HATÓSÁGOK KÉPVISELŐI BUDAPESTEN

Hamisítás elleni hatóságok képviselői találkoznak az Europol második alkalommal megrendezett „Szellemi Tulajdon Elleni Bűncselekmények” című konferenciáján, Budapesten. Az ilyen jellegű bűncselekmények komoly veszélyt jelentenek az Európai Unió polgárainak egészségére és biztonságára, valamint a környezetre is. Az Europol, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az Underwriters Laboratories-zal és a Nemzetközi Hamisítás Elleni Koalícióval közösen rendezi meg éves konferenciáját június 26-án és 27-én, Budapesten.

Bővebben: HATÓSÁGOK KÉPVISELŐI BUDAPESTEN

JUBILEUMI TRIATLON NAGYHÉT ELŐTT

A jubileumi huszadik, MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét sajtótájékoztatóját tartották meg június 26-án. A tiszaújvárosi sportcentrumban Lehmann Tibor köszöntötte a sajtó képviselőit majd Bráz György, Tiszaújváros polgármestere kapta meg a szót, aki elmondta, ennek a rendezvénynek helye van a városban épp úgy, mint Magyarország triatlon életében. Huff Zsolt ügyvezető igazgató hozzátette, a MOL csoport kiemelt figyelmet fordít a vegyiparra Tiszaújvárosban. A szervezők évről-évre jobbnál-jobb programokkal várják az érdeklődőket. Ez a huszadik Triatlon Nagyhét, amely mint minden évben idén is sikerre van ítélve.

Bővebben: JUBILEUMI TRIATLON NAGYHÉT ELŐTT

BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

Sajtóreggelin mutatták be június 26-án délelőtt a Miskolci Törvényszéken a XXI. századi követelményeknek megfelelő távmeghallgatási rendszert. A tanúk és a büntetés-végrehajtási intézetben lévő fogvatartottak ilyen módon való meghallgatására is lehetőség nyílik a bíróságok fejlesztésével. A modern videó-kommunikációs technológiát az országban harmadikként a Miskolci Törvényszék épületében építették ki és annak működését egy szimulált tárgyaláson mutatták be.

Bővebben: BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 572

Yesterday 1127

Week 2878

Month 4651

All 692482

Currently are 39 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions