Vivid - VirtueMart Template

RÉNSZARVAS SZÜLETETT A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark közel 35 éves történelme során első alkalommal született rénszarvas borjú az intézményben. Az anya a tavalyi év végén már vemhesen érkezett a Nyíregyházi Állatparkból, azonban ez ilyenkor még nem egyértelmű. A gondozók csak akkor lettek biztosak ebben, amikor május 5-én reggel megpillantották az újszülöttet.

Bővebben: RÉNSZARVAS SZÜLETETT A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

EURÓPA BAJNOKOT KÖSZÖNTÖTTEK TOKAJBAN

Tokaj Város képviselőtestülete ünnepélyes keretek között köszöntötte Európa-bajnok kajakosát, Mozgi Milánt június 13-án, a tokaji Városházán. Posta György, polgármester hangsúlyozta azt, hogy a sportoló kitartásának és akaraterejének köszönhetően érte el ezt a kimagasló eredményt. A fiatal tehetség már tavaly is bizonyított, aki a plovdivi Európa-bajnokságon ért el első helyezést négyesben, míg idén ismét a dobogó legmagasabb fokára álhatott fel párjával Somorácz Tamással, akivel ötszáz méteren bizonyított. Az elismerő szavak után a képviselőtestület nevében Posta György ajándékcsomaggal és pénzjutalommal díjazta a kajakost.

Bővebben: EURÓPA BAJNOKOT KÖSZÖNTÖTTEK TOKAJBAN

MENTŐSÖKRE TÁMADT EGY ALSÓZSOLCAI FÉRFI

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki előbb egyik rokonát bántalmazta, majd másnap, Sajópetri és Kistokaj között mentősökre támadt. Az elkövetővel szemben azért indult eljárás, mert június 8-án, otthonukban, Alsózsolcán, egy vésővel fejen ütötte nagymamáját, majd rá is taposott. A gyanúsítotthoz rosszullét miatt hívtak mentőt másnap.

Bővebben: MENTŐSÖKRE TÁMADT EGY ALSÓZSOLCAI FÉRFI

CIGARETTÁT REJTETT AZ OPEL

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron megyei pénzügyőrei nagyértékű adózatlan cigarettát találtak egy utánfutón szállított személyautóban. Az ellenőrök Hegyeshalom közelében egy román kisbuszt ellenőriztek, amelyben kilencen utaztak. Django és Jenny, a szervek szolgálati kutyái azonban jeleztek gazdáiknak, ezért az Opelt tüzetesen átvizsgálták.

Bővebben: CIGARETTÁT REJTETT AZ OPEL

NAGYRAGADOZÓK AZ ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉGBEN

Nem ritka, hogy nagyragadozók tévednek át hazánkba a szomszédos országokból. Gondoljunk csak Robira, a barnamedvére, aki a napokban vándorolt Magyarország területén, mielőtt befogták volna. Ezek az állatok olykor konfliktusba kerülhetnek a helyi lakosokkal és a természetjárókkal. A WWF Magyarország Euro Large Carnivores programjának keretében, június 14-én szakmai konferenciát rendeznek Répáshután.

Bővebben: NAGYRAGADOZÓK AZ ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉGBEN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 255

Yesterday 586

Week 2626

Month 8293

All 682295

Currently are 87 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions