Vivid - VirtueMart Template

FONTOS A NYARALÓK VÍZMÉRŐINEK ELLENŐRZÉSE

A nyaralók vízhálózatának, vízmérőinek ellenőrzésére hívja fel a tulajdonosok figyelmét a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz), az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben. A szövetség azt írta: bár nem volt túl hideg tél, egy-két keményen fagyos éjszaka is megrongálhatta a szerkezeteket. A nyaralóba érkezéskor mindenki ellenőrizze, hogy forog-e a vízmérő lendkereke a csapok elzárása mellett is, mert az a vízhálózat sérülését is jelentheti - figyelmeztet a Magyar Víziközmű Szövetség. Probléma esetén a területileg illetékes víziközmű szolgáltatók segítségét lehet kérni, a vízdíjszámlán megtalálható elérhetőségeken. Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára kifejtette: a veszélyhelyzet kihirdetése után sok munkáltató lezárta irodaépületeit, bezártak szállodákat és gyárakat egyaránt. Emiatt az azóta használaton kívül lévő belső vízvezeték-hálózatokban pangó víz keletkezett, amely tökéletes táptalajt biztosít a kórokozóknak - többek között a légiós betegség terjesztéséért felelős legionellának is, ezen kívül ilyenkor különböző lerakódásokat is moshat ki a hálózatból a frissen megindított víz. Ezért felhívta a figyelmet, hogy az első használat előtt a nagyobb intézményeknél a gondokságnak át kell mosnia, fertőtlenítenie kell a hálózatot. Ahol csak néhány napig állt a víz, ott elég néhány percig folyatni a csapot. Magyarországon minden víziközmű szolgáltató biztosítani tudja a működési területén a kiváló minőségű csapvizet, Magyarországon az ivóvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer - hangsúlyozta a főtitkár.

ONLINE LÁTOGATÁS AZ ORSZÁGHÁZBAN

Online fedezhetik fel az érdeklődők az Országház nevezetes helyszíneit a Virtuális Országház projekt keretében. Elsőként a kupolacsarnokot, a képviselőházi és a főrendiházi társalgót, valamint a ritkán látogatható Munkácsy-termet mutatják be a látogatóknak. A virtuális látogatás során megcsodálhatók a kupolacsarnokban őrzött koronázási jelvényekről készült részletgazdag felvételek, amelyeken felfedezhetők a jelképek apró, szabad szemmel alig látható részletei is. A főrendiházi és a képviselőházi társalgó részletes bemutatásából a látogatók megismerhetik e termek funkcióját és az ott lévő szobrokat. A Munkácsy-teremben pedig közelről szemügyre vehetik Munkácsy Mihály Honfoglalás című alkotását, mely az Országház legmonumentálisabb olajfestménye – írják a közleményben. A parlament.hu weboldalról elérhető az Országgyűlési Múzeum tárlatvezetése is a magyar parlamentarizmus történetéről A magyar törvényhozás ezer éve címmel.

GYORSAN TELÍTŐDNEK A TÁBORHELYEK

Hihetetlen roham indult és megállás nélkül érkeznek a jelentkezések a nyári táborokra - mondta a köztévében a taborfigyelo.hu vezetője. Tóth Béla hangsúlyozta: a táborhelyek nagyon gyorsan telítődnek, így a szülőknek ajánlott minél hamarabb a táborválasztás témájával foglalkozni. Hozzátette, a taborfigyelo.hu oldalon nyolcszáz turnus közül lehet választani, de a legjobb ár-érték arányú táborok helyei nagyon gyorsan betelnek. A járványügyi helyzetre tekintettel, a szülőknek érdemes felelősségre vonható, jogi személynek minősülő tábort választani - figyelmeztetett Tóth Béla, megjegyezve, hogy a táborszervezők tudják és betartják a koronavírus-helyzet okozta egészségügyi előírásokat.

ÚJ GAZDASÁGVÉDELMI PROGRAMOK

Péntektől lehet jelentkezni a kkv-k hatékonyságát fejlesztő 50 milliárd forint keretösszegű pályázatra, júniusban pedig kezdődhet a zöld gazdaságra átállást ösztönző, Zöld Nemzeti Bajnokok program előminősítése - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról, a vállalkozói szervezetek visszajelzéseiről tartott online sajtótájékoztatón.

INDUL A NYARALÓHAJÓZÁSI SZEZON

Július 1-én indul az idei nyaralóhajózási szezon a Tiszán és a Bodrogon - mondta Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos május 24-én, az ideiglenes tokaji báziskikötő átadásán. Az útvonal a Tisza-tavat, a Felső-Tiszát Dombrádig és a Bodrogot Sátoraljaújhelyig foglalja magába. A 2-4-8 személyes összkomfortos hajókon lehet főzni, aludni és zuhanyozni.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 816

Yesterday 1354

Week 816

Month 25516

All 1038362

Currently are 188 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions