Vivid - VirtueMart Template

MEGSÍNYLETTE A GÖNCZI BARACK

Nyolcvan százalék feletti hozamcsökkenés várható a szemlézett kajsziültetvények felén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az áprilisi és májusi hideg éjszakák és fagyok okozta veszteség miatt – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Agrárszektort. A megyében található ezerötszáz hektár kajsziültetvény mintegy harmada a gönci kajszibarack oltalom alatt álló földrajzi árujelzésű területen található „Gönci Magyar kajszi”, ami az egyik elsődleges áldozata az idei évi kedvezőtlen időjárásnak – áll a közleményben.

NYITNAK AZ ISKOLÁK

Kiscsoportos konzultációt, egyéni felkészítést is szervezhetnek június 2-ától az iskolák, ha szükséges. Az ugyanezen a napon életbe lépő, az iskolák júniusi működéséről szóló kormányrendelet értelmében a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend. Június 2-ától azonban, ha az intézmény és a pedagógusok szükségét látják, kiscsoportos konzultációt, egyéni felkészítést már szervezhetnek az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért, felzárkóztató jelleggel az iskolákban. Erről az intézmények maguk dönthetnek, ám június 2. és 26. között minden általános és középfokú iskola megszervezi a tanulók felügyeletét. A felügyelet keretében napközi, szakkör, sportfoglalkozás, egyéni vagy csoportos felzárkóztató foglalkozás, fejlesztőfoglalkozás, egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás tartható. "Ha a tanuló a lakóhelyétől eltérő településen jár iskolába, és a saját intézményében nem tud tanulófelügyeletben részt venni, felügyeletének ellátását a lakóhelye szerinti településen működő iskola nem tagadhatja meg" – áll a rendeletben. A szakképzést folytató iskolák június 2-ától a veszélyhelyzetet megelőzően alkalmazott nappali vagy esti munkarendben, vagy tantermen kívüli, digitális munkarendben egyaránt működhetnek az iskola vezetőjének döntése szerint. A rendelet értelmében június 26-áig az intézményi gyermekétkeztetést a tanítási év szabályai szerint kell biztosítani az iskolákban.

PÜNKÖSDI SZERTARTÁSOK ONLINE

Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartottak országszerte. A szertartásokon már részt vehettek a hívek, de a koronavírus-járvány miatt be kellett tartani a kötelező biztonsági előírásokat. A történelmi egyházak vezetői pünkösd vasárnapján ünnepi liturgia keretében emlékeztek meg a Szentlélek eljöveteléről. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budahegyvidéki református templomban hirdetett igét. Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az alapítása háromszázadik évfordulóját ünneplő csömöri evangélikus gyülekezetnek tartott online istentiszteletet. A szertartásokat a Facebook-oldalakon élőben követhették a hívők. Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye. A csíksomlyói tömeges zarándoklat a koronavírus-járvány miatt ugyan elmaradt, ám a hívők a szentmisét virtuálisan követhették, illetve online meg is tekinthetik. Húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját: pünkösd napját.

PÜNKÖSDI PROGRAMKAVALKÁD

A nemzeti parkok változatos programokkal várják a látogatókat a pünkösdi hosszú hétvégén. Érdemes hát felkeresni a közeli Aggteleki Nemzeti Parkot és a Bükki Nemzeti Parkot. Ez utóbbi június 7-ig naponta tematikus szakvezetésekkel ünnepli az Európai Geoparkok Hálózata alapításának huszadik évfordulóját, és június 1-én interaktív vulkánshow-val csatlakozik az Európa-szerte megrendezett Vulkánnaphoz. Széles programkínálattal készültek Magyarország állami erdészetei is. Ismét látogathatók az erdei iskolák, az arborétumok, a füvészkertek, és a vadasparkok, valamint újra megnyitották kapuikat a turisztikai- és látogatóközpontok, az erdei szálláshelyek, és a kisvasutakon is lehet utazni a szükséges járványügyi intézkedések betartása mellett, így már a Lillafüredi Állami Erdei Vasút is szállítja az utasokat.

CSALÁDTÁMOGATÁS EGYSZERŰBBEN

Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közösségi oldalán. Novák Katalin azt írta, hogy a babaváró támogatás igénylésekor a mozaikcsaládoknál nem lesz feltétel az első házasság, a diplomás gyed időszaka is beleszámít a tb-jogviszony időtartamába, a külföldről hazatérőktől minimálisan elvárt hazai tb-jogviszony-igazolás időtartama pedig 180-ról 90 napra csökken. Hozzátette: Özvegyülés esetén akkor sem szűnik meg a kamattámogatás, ha a házaspárnak öt éven belül nem született gyermeke, ikergyermekek születése esetén az egyik gyermekre igénybe vett 3 év után a másikra is kérhető még 2 év szüneteltetés. A jelzáloghitelek csökkentését pedig olyan esetekben is igényelhetik a családok, ha az ingatlan csak az egyik szülő nevén van. A csok igénylésénél az Egyesült Királyságból hazaköltözőknek a méltányossági eljárás lehetősége is biztosított lesz a külföldi tb-jogviszony igazolása során - tette hozzá.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 716

Yesterday 1354

Week 716

Month 25416

All 1038262

Currently are 103 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions