Vivid - VirtueMart Template

ROBBANTÁSSAL VÉGZŐDŐ CSALÁDI VITA

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki miután járdánházi otthonukban összeveszett a feleségével, bezárkózott a lakásukba, felgyújtotta annak berendezési tárgyait és kinyitotta a gázcsapot. A férfi január 15-én, a déIi órákban veszett össze feleségével a közös lakásukban. A vita során a férfi baltával fenyegette meg a feleségét, hogy megöli. A nő annyira megijedt, hogy bezárkózott a fürdőszobába, amelynek ajtaját a férfi a kezében lévő baltával feszített fel. A rémült nő ekkor kiszaladt a fürdőszobából, miközben a gyanúsított két alkalommal megütötte annak hátát, illetve egy mobiltelefonnal is megdobta. A nő, a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett. A vita után a gyanúsított nem hagyta el a lakást, bezárkózott, így a kiérkező rendőrök nem tudtak hozzá bejutni. Mindeközben az agresszív állapotban lévő támadó felgyújtotta a benntalálható berendezési tárgyakat és a pb-gázpalack csapját is megnyitotta, ami ennek következtében felrobbant. A robbanás miatt a társasházban tartózkodók közvetlen életveszélynek voltak kitéve. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el. A gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés kísérlete és közveszélyokozás miatt indult büntetőeljárás. (Fotó: illusztráció)

EZER FORINTOT ZSÁKMÁNYOLT A RABLÓ

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 18-án egy hónapra rendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki Miskolcon, a Centrum Áruház előtti villamosmegállóban fenyegette meg áldozatát, majd pénzt követelt tőle. A támadó és ismeretlen társa január 14-én, 21 óra 30 perc körüli időpontban megállította a villamosmegállóba tartó áldozatot, majd megfenyegette, hogy leszúrja, ha nem ad neki tízezer forintot, aki annyira megijedt, hogy közölte, nincsen nála pénz, csak egy bankkártya. Az elkövető unszolására a sértett elment a közeli bakautomatához, ahová támadója és társa is elkísérte. Bankszámláján azonban nem volt elegendő pénz, így egyenlegének lekérdezését követően a gyanúsított már ezer forinttal is beérte, aki miután a pénzt elvette, társával elmenekült a helyszínről. A támadóval szemben rablás miatt indult eljárás, amely miatt bűnösségének megállapítása esetén, fiatalkorára figyelemmel, két évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (Fotó: illusztráció)

AZONNALI ELTILTÁS A KAMIONOSNAK

A Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú fő közlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől. A kamion sofőrje január 17-én reggel a 3-as számú úton, a „Turul lejtőnél” figyelmen kívül hagyta az előzni tilos közúti jelzőtáblát. A jármű sofőrje a kettős záróvonalat is átlépte, majd megelőzte az előtte haladó másik nyerges vontatót. A szabálysértésen tetten ért vezetőt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését. A hatóság, a még aznap meghozott, első fokú határozatában, az ötvenegy éves kamionsofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.(Fotó: police.hu)

A MAGYAR KULTÚRÁT ÁPOLTÁK TARCALON

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak január 18-án Tarcalon. A teremben helyet foglalókat Györgyné Újvári Mária, művelődésszervező köszöntötte, aki elmondta azt, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Bővebben: A MAGYAR KULTÚRÁT ÁPOLTÁK TARCALON

JAVÍTÓINTÉZET LOPÁSÉRT

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorúnak, aki 2018 júniusától 2018 decemberéig, Szendrőn hétvégi és lakóházakba tört be, ahonnan válogatás nélkül hozta el a legkülönfélébb tárgyakat. Egy alkalommal a helyi temetőből is elvitte a könnyen mozdítható kegyeleti dísztárgyakat. A tolvaj főként ruházati és műszaki cikkeket lopott, azonban néha élelmiszert is szerzett az ingatlanokból. A gyanúsított cselekményével körülbelül kétmillió forintos kárt okozott a sértetteknek, amelynek csak egy része térült meg. A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén akár 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, a bíróság álláspontja szerint feltehető, hogy a büntetéstől félve megszökne, elrejtőzne a hatóság elől. Ennek a megakadályozására a bíróság a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. február 17-ig, amit javítóintézetben hajtanak végre. A bíróság döntése jogerős. (Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 409

Yesterday 586

Week 2780

Month 8447

All 682449

Currently are 30 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions