Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Emléktúra Kiss Attila tiszteletére

A szerencsi Sziget Alapítvány a tragikusan, fiatalon elhunyt Kiss Attila gimnáziumi igazgatóhelyettes emlékére, valamint a sportjellegű természetjárás népszerűsítése érdekében 18. alkalommal emléktúrát szervezett a Szerencsi-dombvidéken. A vállalkozókedvűek május 29-én reggel a Rákóczi-vár déli kapujánál gyülekeztek. A polgármester ismertette a túra résztvevőivel az útvonalat, amely az idén nem ugyanaz volt, mint a korábbi években. A szervezők azért döntöttek az új útvonal mellett, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint abban az időszakban a térségben zápor, zivatar alakulhatott volna ki. A túra közben a résztvevők a mások által felelőtlenül széthagyott hulladékokat zsákokba szedték, megtisztítva ezzel a környezetet. Az útvonal a csillagharangodi elágazásnál kezdődött és a megyaszói temetőben, Kiss Attila sírjánál ért véget, ahol tiszteletadás mellett helyezték el a jelenlévők az emlékezés virágait, A túrázók utuk során megemlékeztek Csőri István és Szatmáry Ágnes helytörténeti kutatókról is.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 18

Yesterday 265

Week 283

Month 2056

All 689887

Currently are 59 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions