Vivid - VirtueMart Template

NINCS ELLENFELE A SZERENCSIEKNEK

A Szerencs Városi Sport Egyesület férfi felnőtt kosárlabda csapatának játékosai soron következő bajnoki fordulójában, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Football Club kosarasait fogadták január 24-én. A Hunyadi Sportcsarnokban megrendezett találkozón a szerencsiek biztató előjelekkel várták a téli szünetet követő első összecsapást. A feldobást követően, a fehér mezesek indították az első akciót, amelyből hamar megszerezték első pontjaikat. A hazaiak gyors akcióikkal és pontos passzaikkal nyolc pontos 28-20-as előnnyel várták a második negyedet.

Bővebben: NINCS ELLENFELE A SZERENCSIEKNEK

ITTASAN VEZETTE AZ AUTÓT

Az első fokon eljárt Ózdi Járásbíróság 2017 októberében a vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása miatt öt év börtönbüntetésre, öt év vezetéstől eltiltásra és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 júniusában a vádlottat az ellene segítségnyújtás elmulasztásának bűntette alól felmentette. A szabadságvesztés büntetést két év hat hónapra a közügyektől eltiltást két évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2014 augusztusában, éjjel, Borsodbóta közelében, ittas állapotban vezette autóját, melyben utasként tartózkodott a sértett. A vádlott ittassága miatt nem a domborzati és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedett. Emiatt egy domboldalon haladva járművével felborult, az autó többször átfordult és a hegyoldal alján állt meg. Az utas a gépkocsi borulása során a jobb oldali ajtó kitört ablakán zuhant ki a járműből, amelynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a későbbiekben a helyszínen életét vesztette. Az elkövető, azonban segítségnyújtás nélkül elment a helyszínről. A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet. (Fotó: Illusztráció)

ÚJ MŰSZER A FÜL-ORR-GÉGÉSZETI OSZTÁLYON

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Fül-Orr-Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztálya január 23-án sajtótájékoztatót tartott. Az osztály tavaly októberben a Miskolci Nemzeti Színház nagytermében jótékonysági gálaestet szervezett. Az adományozók segítségével befolyt összegből – a Magyar Rákellenes Liga segítségével – műszereket szereztek be. Ezen eszközöket az említett osztály műtőjében használják majd.

Bővebben: ÚJ MŰSZER A FÜL-ORR-GÉGÉSZETI OSZTÁLYON

DÁN KULTUSZFILM A MISKOLCI TEÁTRUM SZÍNPADÁN

Szabó Máté rendezi Miskolcon, a Születésnap című dán film színpadi változatát, amelyet Ünnep címen láthat a közönség. A bemutató január 25-én lesz a Kamaraszínházban. A családon belüli szexuális erőszak tabutémájával foglalkozó mű egy igazán megdöbbentő, mélyreható színházi élményt ígér. A különleges díszlet és élő kamerafelvételek segítségével mélyebben és más síkon láthatunk fontos pillanatokat az előadásban, mint ahogy a színházi látásmód azt lehetővé teszi. A rendező elmondta, a film és a dráma is nagyon sokoldalúan és ítélkezés nélkül mutatja meg a családon belüli erőszak felszínre kerülésének olvasatait. – Sokszor abszurd vagy egészen szürreális momentumokat is láthatunk színpadon. Már kisgyermekként megtanulunk sablonokat, viszonyulási módokat az élet különböző szituációihoz. Amikor azonban olyan helyzet áll elő, amivel még nem találkoztunk, eszköz nélkül maradunk – magyarázta Szabó Máté

KÖRNYEZETI NEVELÉSRŐL SZIRMABESENYŐBEN

Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata, Környezeti nevelés és képzés az erdei iskolákban címmel projektzáró konferenciát szervezett január 24-én, a helyi általános iskola ebédlőjében. Az esemény résztvevőit Huszti Gábor, a település polgármester köszöntötte, majd kiemelte, hogy a projekt mérföldkövéhez érkeztek, hiszen elkészült a Szirmay kastély szomszédságában az Ökotanterem, amelyet tavaly szeptemberben adták át a nagyközönségnek Szent Mihály napján. Elhangzott az is, hogy ez volt az első határokon átívelő, nemzetközi pályázat, amelyben részt vett a nagyközség.

Bővebben: KÖRNYEZETI NEVELÉSRŐL SZIRMABESENYŐBEN

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 208

Yesterday 548

Week 5123

Month 14109

All 673220

Currently are 87 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions