Vivid - VirtueMart Template

ASSISI SZENT FERENC LETT A GIMNÁZIUM VÉDŐSZENTJE

Nyilvánosságra került a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum védőszentje, aki nem más mint Assisi Szent Ferenc lett. Az ünnepség Gaszperné Tilman Edina igazgató beszédével vette kezdetét, aki kifejtette, hogy a mai nap ünnep számukra, hiszen a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban a mai napon hivatalosan is kinyilvánították azt, hogy az intézmény védőszentje Assisi Szent Ferenc lett. A dátum is különleges az iskola számára, hiszen a védőszentjük égi születésnapja október 3-án volt 1226-ban. A diákok az igazgatónő által megismerkedhettek Assisi Szent Ferenc életútjával, szerették volna ha a diákok közelebb érezhetik magukhoz az iskolájuk védőszentjét.

Bővebben: ASSISI SZENT FERENC LETT A GIMNÁZIUM VÉDŐSZENTJE

IDŐSEK NAPJA LEGYESBÉNYÉN

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává. Legyesbényén október 3-án rendeztek az idősek számára ünnepséget, a Művelődési házban. Az ünnepi műsor Lengyelné Bús Zita polgármester kifejezte elismerését és háláját az időseknek, hiszen a jeles nap az ő tiszteletükről, szeretetükről szól. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a bölcsességre, türelemre, elfogadásra, amivel csak ők rendelkeznek - hangsúlyozta a polgármester, majd köszöntötte Szilágyi Lászlónét, aki a 80. születésnapját ünnepelte.

Bővebben: IDŐSEK NAPJA LEGYESBÉNYÉN

RENDŐRÖK IS ÖSSZEFOGTAK AZ ÁLLATOKÉRT

A Miskolci Állatsegítő Alapítványnál helyezték el adományukat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az Állatok Világnapja alkalmából. A rendőrök kutya- és macskatápot, valamint az állatok ellátásához szükséges kiegészítőket helyeztek el a menhely előtt felállított alkalmatosságon 2022. november 4-én. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az állatoknak tilos fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, valamint őket rossz körülmények között tartani.

Bővebben: RENDŐRÖK IS ÖSSZEFOGTAK AZ ÁLLATOKÉRT

SZÁZHATVANKETTŐVEL A HARMINCHETESEN

A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai rendszeresen végeznek közúti ellenőrzéseket. A közlekedési rendőrök a legutóbbi akciókat mozgó sebesség-ellenőrzéses módszerrel hajtották végre. A járőrök 2022. szeptember 24-e és szeptember 29-e között, lakott területen kívül a 37-es számú főúton három olyan autót mértek be, amelyeknek vezetői jelentősen túllépték a megengedett sebességhatárt, 60 kilométeres sebesség helyett 162-el, 154-el, és 146-al közlekedtek.

Bővebben: SZÁZHATVANKETTŐVEL A HARMINCHETESEN

KOSSUTH RÁDIÓ ORSZÁGJÁRÓ MŰSORA ÉLŐBEN SZERENCSRŐL

A Kossuth Rádió Országjáró műsorának október 1-jén 10-12 óra és 14.30-17.30 óra között Szerencsről jelentkezett riportokkal a Rákóczi-várból. Domokos István felelős szerkesztő, Czifra Szilvia műsorvezető és Taracközi Kinga riporter mikrofonja előtt nyilatkozók megismertették a hallgatókat a település történelmével, Szerencs és a Rákócziak kapcsolatával, a világhírű képes-levelezőlap gyűjtemény titkaival, a természeti kincsekkel.

Bővebben: KOSSUTH RÁDIÓ ORSZÁGJÁRÓ MŰSORA ÉLŐBEN SZERENCSRŐL

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 275

Yesterday 653

Week 4287

Month 9733

All 992053

Currently are 137 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions