Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MAJÁLIS MEZŐZOMBORON

Május elsejei majálist rendeztek Mezőzomboron, a Béke-kertben április 30-án. Az esemény első állomásaként Radó Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében hangsúlyozta, hogy utoljára 2019-ben találkoztak majálison a település lakói. Örömét fejezte ki, hogy az éven ismét sikerült megrendezni a nagy népszerűségnek örvendő, kikapcsolódást biztosító, baráti társaságokat összehozó rendezvényt.

Üde színfolt a mindennapok taposómalmában ez a vasárnap délután, ahol kicsit ki tudunk kapcsolódni barátságos környezetben, szórakoztató műsorok mellett. A település vezetője külön köszöntötte a testvértelepülésük küldöttségét és polgármesterét, Juhász Jánost. A polgármester ismertette a délután programját, amit nagy gonddal, és remélhetőleg mindenki megelégedésére válogattak össze a szórakozni vágyóknak, a településen élőknek.  Juhász István, Szomotor polgármestere is köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében kiemelte, hogy meg kell becsülni azt, ami már megvan és meg kell őrizni. Ez a kapcsolat a két település között több, mint 10 éve áll fent - hangsúlyozta Szomotor polgármestere. Az összetartozás jegyében az Ismerős Arcok Nélküled című számát közösen énekelték el a két település lakói. Programok sokaságával várták a rendezvény résztvevőit. Elsőként a testvértelepülésről érkezett gyermekek előadása nyitotta meg a programsorozatot. Ezt követően többek között: gasztro délutánra invitálták a baráti társaságokat és munkahelyi közösségeket, műsorral készültek a Mezőzombori Bóbita Óvoda gyermekei és a Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói, Szumó bajnokságot is tartottak. A jókedvről Postás Józsi és Czabányi Attila zenés műsora gondoskodott, melyhez hozzájárult még Dj Jánosik is. A rendezvény során igyekeztek minden korosztályt megszólítani, még a legkisebbeket is, hiszen őket ugrálóvár várta, de a felnőttek is kipróbálhatták az óriáscsúszdát. Természetesen a hagyományokhoz híven a májusfa sem maradhatott el, amit a Béke-kert középpontjában állítottak fel. Jó hangulatban, vidáman telt a késő estébe nyúló rendezvény.


Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 191

Yesterday 294

Week 1976

Month 7643

All 681645

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions