Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS AZ ELHURCOLTAKRA RÁTKÁN

Hetvennégy évvel ezelőtt málenkij robotra hurcoltak kétszáztizenkét rátkai lakost az oroszországi Vorosilovka és Uszpenka melletti lágerekbe. Erre az eseményre emlékeztek meg január 27-én, a rátkai Szent Anna római katolikus templomban. Az ökomenikus istentiszteleten Kostyál László hirdetett igét a megjelenteknek, ahol az elesettekre emlékeztek és imádkoztak a megjelentek. Az 1940-es években általánosan elfogadott volt a kollektív bűnösség elve. A Harmadik Birodalom rémtetteiért a mindenkori kormányok helyett elsősorban a német népet, illetve a német kisebbségeket tették felelőssé.

1945. január 23-án, hetvennégy évvel ezelőtt Magyarországról mintegy hatvanezer német nemzetiségű magyar állampolgárt hurcoltak el köztük kétszáztizenkét helybélit: 144 nőt és kilencvennyolc férfit a településről „egy kis munkára”, így ez a dátum gyásznapként vonult be Rátka történelmébe. Az istentiszteletet követően, a Rátkai Közösségi Házban folytatódott az emlékezés, ahol Osgyáni Gábor „Be nem gyógyult sebek” című filmjét tekintették a résztvevők a régmúlt kort felidézve. Rátkán azóta valami megszakadt, életek mentek tönkre, családok szakadtak szét, csak a fájdalom maradt meg. Azonban azt mondják, az idő mindenre gyógyír. A helyiek folyamatosan azon munkálkodnak, hogy soha többé ne fordulhasson elő ehhez hasonló szörnyű népirtás.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 57

Yesterday 548

Week 4972

Month 13958

All 673069

Currently are 89 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions