Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

OKLEVÉL A MESTEREKNEK

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) mesterlevél átadó ünnepségén három szakmában összesen negyven szakember kapott mesteroklevelet november 19-én Miskolcon, a kamara dísztermében. Az újdonsült mesterek elismeréseit Bihall Tamás, a BOKIK elnöke és Kovács Attila, a Kézműipari Tagozat elnöke adták át. Az iparkamara elnöke ünnepi beszédében szólt arról, hogy az ünnepség nagyon fontos a kamarának, mivel a mester fontos szakember.

Az elnök beszédében kiemelte, hogy a kamara huszonöt éves évfordulójához közelít, az elmúlt évek alatt több mint 1500 oklevelet adtak már át, ami azt jelenti, hogy ennyi szakember került a megye gazdasági vérkeringésébe. A folyamatos megújulás a gazdaság szempontjából nagyon fontos, a mesterek pedig a kamarai élet alapkövei. Az idei átadót Görcsös László gázszerelő mester emlékére ajánlották fel, akinek tudását magas szinten tartják számon. Szívügyének tartotta a fiatalok oktatását, a szakképzést, részt vett az utánpótlás nevelésében, különböző kamarai feladatok ellátásában. A megemlékezés után Kovács Attila, alelnök köszöntötte a jelenlévőket, aki szólt arról, hogy a gazdasági szervezeteknek, cégeknek és beruházóknak szükségük van szakképzett és minőségi munkaerőre, amelynek megoldásán Miskolcon is sokat dolgoznak. Ez a cím rangot jelent, amely sokak szerint a doktori címmel ér fel a szakmában. Mindezek után elérkezett a nagy pillanat, hogy átvegyék Bihall Tamástól és Kovács Attilától a megérdemelt szakmai elismerésüket a frissen avatott gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő, pincér és szakács mesteremberek.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 40

Yesterday 550

Week 855

Month 2628

All 690459

Currently are 19 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions