
Globo Portré 105.adás - Pachmann Péter (Globo Televízió, 2017.11.21.)
Pachmann Péter magyar televíziós műsorvezető, szerkesztő. A neves szakember dolgozott a Magyar Televízióban, ahol először hangalámondó volt majd tudósított a délszláv háborúból is. Ezután az egyik induló kereskedelmi híradó műsorvezetője lett. Pachmann Péter 1997. október 4-én, húsz évvel ezelőtt köszöntötte először a Tények nézőit a képernyők előtt. Nagyon közel áll hozzá az irodalom, szeret olvasni azonban még ennél is jobban írni. A közelmúltban jelent meg „Misu háborúja” című saját könyve, ami a délszláv háborút mutatja be egy teljesen egyedi szemszögből.
Globo Portré 103.adás - Kulcsár Krisztián (Globo Televízió, 2017.10.24.)
Kulcsár Krisztián háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, bankszakember, sportvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és nem utolsó sorban háromgyermekes apuka. Édesapja válogatott kosárlabdázó volt, nagybátyja olimpiai bajnok párbajtőröző és a nevelőapja olimpiai bajnok öttusázó volt. Ilyen családi háttérrel az lett volna a meglepő, ha teljesen más életutat választ. Nevelőapja Móna István hatására kezdett el gyermekkorában úszni, majd kamaszkorában öttusázni.
Globo Portré 102.adás - Ungvári Miklós (Globo Televízió, 2017.10.10.)
A tizenkilencedik század végén kialakult japán küzdősportot, vagyis a judo-t, a test-test elleni harcok, az ellenfél földre dobása, gáncsolása, földön való leszorítása, karjának feszítése és az ellenfél fojtó fogással való ártalmatlanítása jellemzi. Ez az a tiszteleten alapuló nagyon összetett japán sport volt az, ami teljesen lenyűgözte harminc esztendővel ezelőtt Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes judost.
Globo Portré 100.adás - Children Of Distance (Globo Televízió, 2017.09.12.)
A Children of Distance- vagyis a távolság gyermekei: Somogyi Péter, Ács Róbert és Nyári Roland tizenegy évvel ezelőtt, 2006-ban ismerkedtek meg, mesébe illő módon. Sub Bass Monster, egykori példaképük internetes fórumán figyeltek fel egymásra és az általuk írt kis versikékre, majd egy rövid levelezés és chatelés után megalakították hip-hop, pop együttesüket. A három tehetséges fiatal ekkor úgy határozott, hogy kipróbálják magukat és készítenek egy lemezt.
További cikkeink...
- Globo Portré 99.adás - Szabó Zsolt Dávid (Globo Televízió, 2017.08.29.)
- Globo Portré 98.adás - Mohamed Diop (Globo Televízió, 2017.08.22.)
- Globo Portré 104.adás - Fürjes Balázs (Globo Televízió, 2017.11.07.)
- Globo Portré 101.adás - Vakfoci (Globo Televízió, 2017.09.26.)
- Globo Portré 97.adás - Sike József (Globo Televízió, 2017.08.15.)
- Globo Portré 96.adás - Bódog Tamás (Globo Televízió, 2017.08.01.)
- Globo Portré 95.adás - Csisztu Zsuzsa (Globo Televízió, 2017.07.25.)
- Globo Portré 94.adás - Zajácz Tamás (Globo Televízió, 2017.07.18.)
- Globo Portré 91.adás - Mutina Ágnes (Globo Televízió, 2017.06.27.)
- Globo Portré 90.adás - Biros Péter (Globo Televízió, 2017.06.20.)
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 155
Yesterday 201
Week 356
Month 6759
All 607565
Currently are 30 guests and no members online