Vivid - VirtueMart Template

VERSENY A TEVÉKENYSÉG IRÁNYÍTÁSI KÖZPONT DOLGOZÓINAK

Miskolcon rendezték a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak I. Országos Szakmai Versenyét. Először rendezték meg július 13-14 között a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központ I. Országos Szakmai versenyét a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában. A verseny célja a szakmai megmérettetés mellett a Tevékenység-irányítási Központok munkatársainak tapasztalatcseréje volt.A 19 megyei rendőr-főkapitányságról, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkezett háromfős csapatok egy-egy szakterületi vezetőből, tiszt és tiszthelyettes beosztású ügyeletesekből álltak össze.

Bővebben: VERSENY A TEVÉKENYSÉG IRÁNYÍTÁSI KÖZPONT DOLGOZÓINAK

BŰNMEGELŐZÉSRŐL NAPKÖZISEKNEK

Stadler Mihály,az Ózdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója július 9-én a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központban tartott bűnmegelőzési foglalkozást 6-8 éves gyerekeknek játékos formában, korosztályuknak megfelelő, a témához kapcsolódó kisfilmek vetítésével.A nyári szünidőre való tekintettel a bűnmegelőzési szakember kitért a fürdőzés szabályaira, közlekedési ismereteket osztott meg, valamint felhívta a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre.

 

HÁZHOZ MENT A RENDŐR SAJÓPÜSPÖKIBEN

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársa otthonukban kereste fel az egyedül élő, szépkorú lakosokat. Stadler Mihály r. alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója Sajópüspökiben, Tiszafüredi Gáborné házi gondozóval, valamint Kovács István falugondnokkal együtt július 13-án a délelőtti órákban három idős embert keresett fel otthonában. Az érintetteknek közvetlen beszélgetés formájában a rendőrség munkatársa a zsebtolvajokkal, valamint a besurranó lopásokkal szembeni védekezés és megelőzés módjairól adott hasznos tanácsokat. A bűnmegelőzési praktikák alkalmazása csökkentheti az áldozattá válás lehetőségét.

 

CSODAKERT ÉPÜLT A RÁKÓCZIBAN

Csodakert épült a szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán. A Nemzeti Tehetség Program Csodakert pályázatának keretén belül 12 diák, technika tanárukkal, Varga Gáborral együtt éltek a kreativitás adta lehetőséggel, valamint tehetségükkel, mely által megszépítették az iskola területét.

Bővebben: CSODAKERT ÉPÜLT A RÁKÓCZIBAN

AZ ABAÚJSZÁNTÓIAK AMATŐR SZÍNI TÁRSULATA

A Globo Televízió stábja július 14-én az Abaújszántói Amatőr Színjátszó Kör próbáján járt a helyi művelődési házban. Az amatőr színészek az augusztus 20-án bemutatásra kerülő Hippolyt, a lakáj című zenés vígjáték egy-egy részletét gyakorolták a rendező vezetésével. Abaújszántó Város Önkormányzat képviselői és Sáfián Ádám, polgármester is szívén viseli az amatőr színi társulat működését ezért anyagilag is támogatják a színdarab megrendezését.

Bővebben: AZ ABAÚJSZÁNTÓIAK AMATŐR SZÍNI TÁRSULATA

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 296

Yesterday 878

Week 2009

Month 26709

All 1039555

Currently are 164 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions