Vivid - VirtueMart Template

LEGYÉL SZEGED SZÉPE!

Nem mindennapi szépségverseny várja a jelentkezőit Szegeden. 2016-ban a jótékonyság jegyében már kilencedik alkalommal rendezik meg a Szeged Szépe versenyt, amelyre 15 és 25 év közötti hölgyek jelentkezését várják az országból és a határokon túlról is. A megmérettetés fő célja a mellrák elleni küzdelem, figyelemfelhívás a prevenció fontosságára és az, hogy már fiatalabb korban is végezzenek a lányok rendszeres önvizsgálatot, továbbá szűrővizsgálatokra is folyamatosan eljárjanak majd életük során.

Bővebben: LEGYÉL SZEGED SZÉPE!

MASSZŐRSZALONNAK ÁLCÁZOTT BORDÉLYHÁZ

Vádat emelt az ügyészség két férfi ellen, aki masszázsszalonnak álcázott bordélyházat üzemeltetett Miskolcon, és abban fiatalkorú lányokat is foglalkoztattak - közölte a vádhatóság április 5-én az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a 46 éves és a 44 éves férfi két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Miskolcon nyit egy olyan szalont, amelyben fiatal nők szexuális szolgáltatást nyújtanak a vendégeknek.

Bővebben: MASSZŐRSZALONNAK ÁLCÁZOTT BORDÉLYHÁZ

KUTYÁK IS UTAZHATNAK HELYJEGYES VONATOKON

Már nincsenek a személyvonatok indulásához kötve azok a kutyabarátok és kisállattartók, akik magukkal vinnék kedvencüket egy-egy vasúti utazásra. Tavaly december óta a MÁV-START kísérleti jelleggel lehetővé teszi kisállatok – kutyák, macskák és egyéb kistestűek – zárt hordozóeszközben való szállítását egyes dunántúli vasútvonalakon közlekedő InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight vonatok másodosztályú kocsijain.

Bővebben: KUTYÁK IS UTAZHATNAK HELYJEGYES VONATOKON

CSECSEMŐGONDOZÁSBÓL VETÉLKEDTEK

Baba fürdetés, táplálás és lázcsillapítás volt a feladat az április 7-én megrendezett Csecsemőgondozási versenyen. A megmérettetésre két középiskolai és öt általános iskolai csapat nevezett. A vetélkedő a szerencsi Rákóczi Zsigmond Általános iskolában vöröskeresztes és csecsemőgondozási totó kitöltésével kezdődött, amelynek megoldására húsz perc állt a tanulók rendelkezésére.

Bővebben: CSECSEMŐGONDOZÁSBÓL VETÉLKEDTEK

KARBANTARTÁS MIATT SZOLGÁLTATÁS KIESÉS

Az OLÁH & Társa Kft. arra hívja fel a figyelmet, hogy április 12-én 0 órától 5 óráig karbantartás lesz. Ez idő alatt teljes szolgáltatás kiesés várható Szirmabesenyőben, Sajókeresztúrban, Sajóecsegen, valamint Sajóbábonyban. Ebben az időszakban nem lesznek elérhetők a HBO csatornák, a Cinemax csatornák, a felnőtt tartalmú csatornák, továbbá az EPG (Elektronikus műsorújság) szolgáltatásuk.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 63

Yesterday 293

Week 1404

Month 2750

All 911394

Currently are 115 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions