Vivid - VirtueMart Template

VIGADTAK A BEKECSIEK

Szeptember 3. a gasztronómiai különlegességekről, a mulatozásról, a népi játékokról és a feltétlen jókedvről szólt Bekecsen, ugyanis második alkalommal rendeztek Őszi Vigasságot a Művelődési Ház körülötti területen. Az eseményen tárcsás és bográcsos ételek főzőversenyét tartották, összesen tizenegy csapat bizonyíthatta főző tudását. Volt, aki babgulyást készített, de olyan is volt, aki grillezett csirkecombbal vagy éppen pincepörkölttel próbálta lehengerelni a zsűrit.

Bővebben: VIGADTAK A BEKECSIEK

„CSAK A MUNKA TESZ HASZNOSSÁ”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal – a hagyományoknak megfelelően - Miskolc Megyei Jogú Önkormányzatával immár harmadik alkalommal rendezi meg a „Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt” szeptember 2. és 3. között. A rendezvény nyitó ünnepségén Demeter Ervin kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy az idei eseményen 105 kiállítónak adtak otthont. Kiss János, Miskolc alpolgármestere Deák Ferenc szavaival tisztelgett a munka előtt: „Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve.”

Bővebben: „CSAK A MUNKA TESZ HASZNOSSÁ”

MÁR TOBOROZZÁK A HATÁRVADÁSZOKAT

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére. Vanczák Zoltán rendőr alezredes Miskolcon tartott tájékoztatást munkatársaival együtt a toborzói felhívásról szeptember 2-án, miszerint az illegális migrációs nyomás növekedésének csökkentése érdekében - a kormány augusztus 10-én arról döntött, hogy - háromezer új rendőrrel növelik a határvadászszázadok létszámát.

Bővebben: MÁR TOBOROZZÁK A HATÁRVADÁSZOKAT

VAGYONVÉDELMI KAMPÁNY SZERENCSEN

A közkedvelt vagyonmegelőzési programsorozat, - a „Házhoz megyünk”-, szerencsi állomására érkezett szeptember 1-jén. Ezúttal a TESCO bevásárlóközpontban és annak parkolójában látogathatják az érdeklődők az információs pontot, ahol tapasztalt szakemberek segítenek elsősorban vagyonbiztonsági és megelőzési kérdéseik megválaszolásában.

Bővebben: VAGYONVÉDELMI KAMPÁNY SZERENCSEN

MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ TANÉV A BOCSKAIBAN

Becsengettek. Vége van a nyári szünetnek, kezdődhet az iskola. A pár napja még üres szerencsi középiskola, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium aulája szeptember 1-jén már ünneplőbe öltözött tanulókkal és pedagógusokkal telt meg. Az iskola idén a 63. tanévét kezdte meg, 22 osztállyal és 636 diákkal. Az eseményen a tanulók műsorral készültek a nagy napra, hogy méltóképpen ünnepeljék meg az újabb tanév kezdetét. Az ünnepség tanévnyitó szentmisével folytatódott.

Bővebben: MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ TANÉV A BOCSKAIBAN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 302

Yesterday 609

Week 3907

Month 3907

All 1082910

Currently are 43 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions