Vivid - VirtueMart Template

NÉMETH ALAJOS - EGY FALAT KENYÉR...

B. Tóth László, műsorvezető Németh Alajost, a Bikini együttes alapítóját látja vendégül az Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó című műsorában a budapesti Remix Dance Klubban. A beszélgetésből kiderül, hogy hogyan lett híres zenész és zeneszerző Lojzi. A Bikini együttes alapítója szólt a dalok és azok szövegeinek megszületéséről, sőt a koncertek kulisszái mögé is betekintést nyerhetünk. A híres zeneszerző életének olyan részét is megismerhetik, amelyek eddig rejtve maradtak a nézők és a nagyközönség előtt.

A SZOMSZÉD VÁR - 2016 SZEPTEMBER

A Szomszéd Vár című műsor 8. adásában felidézzük a debreceni Virágkarnevál legszebb pillanatait. Szombathelyről, a Savaria Történelmi Karneválról hozunk képes beszámolót, Bakonybélben a Pannon Csillagdában a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontjában a Marsra utazunk. Egy másik nemzeti park, a Körös-Maros szarvasi központját is felkeressük, egyebek mellett egy európai bölényborjú kedvéért. Ózdra pedig egy filmtörténeti élményparkba megyünk. A helyi televíziók összefogásával készülő országos turisztikai magazin Önöknek is segíthet Magyarország felfedezésében!

CINEFEST DÍJAT KAPOTT A FRANCIA DÍVA

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál ünnepélyes megnyitóján Juliette Binoche, a rendezvény megnyitójának sztárja kapta az Európa-díjat a Művészetek Házában, szeptember 9-én. Az Oscar-díjas színésznőt Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere minden idők egyik legkiemelkedőbb színészének nevezte. A város első embere beszédében kiemelte, hogy a CineFest minden évben elkápráztat minket, hiszen amellett, hogy folyamatosan megújuló, izgalmas és elismert fesztivált szervez Miskolcon, minden évben világsztárokkal találkozhatunk.

Bővebben: CINEFEST DÍJAT KAPOTT A FRANCIA DÍVA

HALÁLRA SZÚRTA AZ ITTAS FÉRFIT

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 októberében több helybeli társaság is szórakozott a Harsány településen lévő sörözőben, akik csaknem egy időben az ott megrendezett bálból hazafelé tartottak. Az ittas állapotban lévő P. Norbert sértettet testvére, P. Dávid és annak barátnője kísérte haza. Útközben P. Norbert kötekedő hangulatban volt. Éjjel 1 óra tájban találkoztak a vádlottal, H. Patrikkal és annak társaival, akik mivel látták, hogy a sértett ittas állapotban van, nem álltak szóba vele.

Bővebben: HALÁLRA SZÚRTA AZ ITTAS FÉRFIT

HASZNOS INFORMÁCIÓK A BÍRÁKNAK

Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese látogatott el a Miskolci Törvényszék épületébe szeptember 9-én. A testület elnöki jogköreit ellátó vendégelőadó a „Bírói kezdeményezések és alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróság gyakorlatában és perspektívái” címmel tartott előadást a bíráknak. Dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság legfőbb feladatáról beszélt, miszerint a rendes bíróságtól teljesen függetlenül, eltérő hatáskörrel működik, mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.

Bővebben: HASZNOS INFORMÁCIÓK A BÍRÁKNAK

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 432

Yesterday 609

Week 4037

Month 4037

All 1083040

Currently are 97 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions