Vivid - VirtueMart Template

ITTASAN FENYEGETTE KÉSSEL A VOLT ÉLETTÁRSÁT

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki gyermeke látogatása kapcsán megjelent volt élettársánál, majd a nőt megverte, késsel fenyegette és a kutyáját megszúrta. A megállapított tényállás szerint a vádlott egy ismerősével 2023 szeptemberében ittas állapotban megjelent volt élettársa edelényi otthonában abból a célból, hogy közös gyermeküket meglátogassa. A sértett a gyermeket kivitte a ház elé, a vádlottnak odaadta, aki azonban ittasságából fakadóan egyensúlyát elvesztette, a gyermek kiesett a kezéből, de őt az anyának sikerült elkapnia. Miután a sértett kifejezésre juttatta, hogy élettársi kapcsolatukat a vádlott italozó életmódja miatt nem kívánja folytatni, a férfi dühbe gurult és kétszer arcon ütötte a nőt, aki bemenekült a gyermekkel házuk udvarára.

Bővebben: ITTASAN FENYEGETTE KÉSSEL A VOLT ÉLETTÁRSÁT

MEGKÍNOZTÁK, CSAK HOGY A BICIKLIJÉT MEGSZEREZZÉK

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik a sértettet ütlegelték és rugdosták kerékpárjának megszerzése érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint a női vádlott 2023 júniusában az esti órákban egy borsodi település utcáján összetalálkozott az idős sértett férfival, akitől elkérte a kerékpárját. A sértett odaadta, de mivel a váltó rövid táv megtétele után elromlott, a terhelt visszatolta neki a biciklit közölve, hogy műszaki hiba lépett fel. A férfi tovább haladva szidalmazta a vádlottat, mire a nő mérgében a sértett után ment, megragadta a bicikli hátsó kerekét és rángatni kezdte, majd – mivel a férfi nem esett el – lökdöste is őt.

Bővebben: MEGKÍNOZTÁK, CSAK HOGY A BICIKLIJÉT MEGSZEREZZÉK

FESZÜLT PILLANATOK EGY BORSODI ÉTELOSZTÁSON: BALTA ÉS GÁZSPRAY IS ELŐKERÜLT

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, akik szociális ételkiosztáskor baltával és faággal estek egymásnak.
Egy borsodi településen, 2024 januárjában, szociális ételosztás közben váratlanul feszült helyzet alakult ki.

Bővebben: FESZÜLT PILLANATOK EGY BORSODI ÉTELOSZTÁSON: BALTA ÉS GÁZSPRAY IS ELŐKERÜLT

INGYENES TÜDŐSZŰRÉS MÁDON

Október 7-től egy héten át ingyenes tüdőszűrést biztosítanak Mádon, hogy a helyi lakosok könnyen és gyorsan hozzáférhessenek ehhez az életmentő vizsgálathoz. A szűrés a 40 év feletti lakosok és az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők számára ingyenes. Az eseményt a helyi önkormányzat és az egészségügyi szolgáltatók közösen szervezik, hogy elősegítsék a tüdőbetegségek korai felismerését és megelőzését.
Miért fontos a tüdőszűrés?
A tüdőszűrés kiemelten fontos, mivel számos tüdőbetegség, köztük a tüdőrák és a tuberkulózis, korai stádiumban gyakran tünetmentes. A rendszeres szűrés lehetővé teszi ezeknek a betegségeknek a korai felismerését, ami jelentősen növeli a gyógyulás esélyét. Az ingyenes szűrés különösen fontos azok számára, akiknek nincs lehetőségük rendszeresen orvoshoz járni.

Bővebben: INGYENES TÜDŐSZŰRÉS MÁDON

TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ FEJLESZTÉSEK TOKAJBAN: KONCZ ZSÓFIA BEJELENTÉSE

Tokaj városában nagyszabású fejlesztések zajlanak, amelyek célja a belváros teljes megújítása és a térség turisztikai vonzerejének növelése. Koncz Zsófia, a családokért felelős államtitkár és a térség országgyűlési képviselője október 5-én, a Tokaji Szüreti Napok ünnepélyes megnyitóján jelentette be a fejlesztéseket.
A fejlesztések célja, hogy Tokaj-Hegyalja térsége Magyarország harmadik leglátogatottabb turisztikai célpontjává váljon. Koncz Zsófia hangsúlyozta, hogy a térség turisztikai vonzerejének növeléséhez nemcsak az itt élő emberekre, hanem a borvidéken készülő csodálatos borokra is szükség van

Bővebben: TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ FEJLESZTÉSEK TOKAJBAN: KONCZ ZSÓFIA BEJELENTÉSE

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 416

Yesterday 1729

Week 5151

Month 10185

All 968251

Currently are 353 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions