Vivid - VirtueMart Template

NAGY KÁROKAT OKOZOTT A JÉGESŐ

Az utóbbi napokban a fülledt meleg időjárásra többen panaszkodtak. A várva várt lehűlés azonban hidegfronttal, heves zivatarral érkezett meg Szerencsre és Bekecsre augusztus 10-én 17 óra előtt. A nyári zivatart néhány perccel később jégeső váltotta fel. Ötforintosnyi, diónyi és borsónyi méretű jégdarabok hullottak az égből. A vihar tönkretette a kiskerteket, a gyümölcsfákat, terméseik mind a földön hevertek. A palatetős házak tulajdonosai aggódhattak a leginkább, hiszen több apróbb lyuk keletkezett a héjazaton.

<

Bővebben: NAGY KÁROKAT OKOZOTT A JÉGESŐ

VÁDAT EMELTEK A RENDŐRÖKRE TÁMADÓK ELLEN

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt négy ember - köztük egy fiatalkorú - ellen, akik még április közepén a Miskolci Rendőrkapitányság járőreire támadtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán - mondta az ügyészség helyettes szóvivője augusztus 10-én az MTI-nek. Barkó Tamás emlékeztetett arra, hogy az áprilisi rendőri intézkedés előzménye egy alkoholfogyasztás miatt eldurvult névnapi összejövetel volt. A vádlottak közül hárman láncos botokkal felfegyverkezve saját rokonaikra támadtak azok lakásán.

Bővebben: VÁDAT EMELTEK A RENDŐRÖKRE TÁMADÓK ELLEN

NÉGYSZÁZ SZALMABÁLA ÉGETT A TANYÁN

A Szerencsi Hivatásos Tűzoltóság diszpécser szolgálatára augusztus 10-én 18 óra 30 perc körül bejelentés érkezett, hogy a megyaszói Csorgó tanyán tűz keletkezett. Hatalmas lángok csaptak fel a szalmabálák között. A szerencsi lánlovagok hamar a helyszínre értek és azonnal hozzákezdtek az oltáshoz. A tűzoltók folyamatosan próbálták megfékezni a tűzet, hogy a közelben lévő több száz bálára ne terjedjen át. A forgatás időpontjában, 19 óra 30 perckor a tűzoltók még javában dolgoztak.

MEGYEI HÍRADÓ - 27. ADÁS

Az elkövetkezendő percekben a közelmúlt híreiből, riportjaiból, tudósításaiból, a Borsod- Abaúj - Zemplén megyében együttműködő helyi televíziók által összeállított műsorunkat látják.

A tartalomból: - A civilek is véleményt mondtak a Zöld Város koncepcióról Ózdon.

- Csodás környezet és érdekes feladatok a baskói vadász táborban.

- Visegrádi országok borászatainak részvételével rendeztek konferenciát Sárospatakon.

- Fafaragó tábor Sajógalgócon.

- Városnap és csülökfőző verseny Pálházán.

- Népi ételek a tállyai főzőversenyen.

- Véget ért a szabadidős programsorozat.

MŰVÉSZEINK ALKOTÁSAIBAN A FORRADALOM

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 44. Tokaji Írótábor a Rákóczi pincében, augusztus 10-én. A három napos konferencia témája ez alkalommal az 1956-os forradalom volt, hiszen hatvan évvel ezelőtt zajlott 20. századi történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye. A tanácskozás keretében az írók arról értekeznek, hogy milyen hatással volt művészeink alkotásaira a szabadságharc történései többek között az irodalom, a zene, a képzőművészet, a színház és filmművészet, valamint a tánc területén.

Bővebben: MŰVÉSZEINK ALKOTÁSAIBAN A FORRADALOM

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 175

Yesterday 293

Week 1516

Month 2862

All 911506

Currently are 350 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions