
RALLY VERSENY SZERENCS ÉS TOKAJ KÖZÖTT
- Részletek
- Készült: 2015. június 28. vasárnap, 14:35
"Elveszett hétvége" címmel, Mengyi Roland országgyűlési képviselő fővédnökségével hirdettek rally versenyt június 27-én Tokaj-Hegyaljára. A szerencsi Meggyes Hotel udvarából indultak a versenyzők, az úti cél pedig Tokaj volt. Az indulás előtt Mengyi Roland és Kóré Anita főszervező köszöntötte a résztvevőket, majd Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere üdvözölte az indulókat. Miután Jacsó Tibor ismertette a szabályokat a szabályokat, 9:30 órakor indult az egyes rajtszámú autó, és 3 percenként rajtoltak el a többiek egymás után. A verseny előtt mind a 35 induló páros kapott egy dokumentumot a jelmagyarázatról és szabálymagyarázatról. A nevezők a rajthelyen menetlevelet is kaptak, amit az egyes állomásokon ellenőriztetniük kellett. A szervezők felhívták a résztvevők figyelmét arra is, hogy ha valaki elkésik egy állomásról, az hibapontot kap. Így aki a legkevesebb hibapontot gyűjti össze a verseny végén, az győz.
A BEKECSIEK SZENNYEZETT IVÓVIZE
- Részletek
- Készült: 2015. június 26. péntek, 13:36
Bekecsen és Szerencs város néhány utcájában, főleg a bekecsi gépházat és a szerencsi magaslati tározót összekötő kétszáz méteres töltő vezeték leágazó utcáiban június 13-án a fogyasztók sárgás, üledékkel teli ivóvízre lettek figyelmesek.A hibát a fogyasztók jelezték a BorsodvízZrt. diszpécser szolgálatán, azután a szolgáltató dolgozói egész nap a probléma megoldásán fáradoztak. A fogyasztásra alkalmatlan víz miatt néhány bekecsi lakos úgy döntött, hogy aláírásgyűjtésbe kezd a víz minőségének javítása érdekében. Az elmúlt két hétben mintegy 300 ember értett egyet a problémával, és látta el kézjegyével a dokumentumot. Ahhoz, hogy elhárítsák a gondot, egy 7,1 milliárd forintos vízminőség javító projektre lenne szükség.
HÁRMAS ÜTKÖZÉS A 37-ESEN
- Részletek
- Készült: 2015. június 26. péntek, 13:32
Miskolc irányából Szerencs felé közlekedett a 37-es számú főúton 11 óra 40 perc körüli időpontban, június 25-én egy Wolksvagen Passat típusú személygépjármű. Mögötte egy Skoda Octavia eddig tisztázatlan okból kifolyólag nekiütközött a Passat hátuljának. A baleset következtében a 37-es számú főúton megpördült, eközben a Szerencs irányából Miskolc felé közlekedő Citroen vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést és a forgalmi sávban a Skoda Octavia hátuljának ütközött. Ennek következtében a Skoda az út mindkét forgalmi sávját lefoglalta, a másik két autó pedig a vízelvezető árokban állt meg.
ÚJABB ORVOS MISSZIÓ INDULT UGANDÁBA
- Részletek
- Készült: 2015. június 26. péntek, 13:28
A Magyar Afrika Társaság tizenegyedik alkalommal indított orvosi missziót Ugandába. Egy négy tagú csapat indult Afrikába június 19-én a budapesti Ferihegyi repülőtérről, akik egy hónapig dolgoznak az ország keleti részében, hogy orvosi ellátást nyújtsanak a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.Az ugandai küldetésnek az a célja, hogy az orvosok olyan betegségekkel kapcsolatban szerezzenek tapasztalatokat, amelyekkel Magyarországon ritkán, vagy egyáltalán nem találkoznak. Az eddigi 10 küldetés rendkívül sikeres volt, ez idáig összesen 30 orvos vett részt benne, akik több mint 30.000 beteget láttak el. Az XI. orvosi misszió csapatának mind a 4 tagja szerint az öt hét alatt életre szóló tapasztalatokat fognak szerezni.
LEZÁRULT A TANÉV A SPRINT TANODÁBAN
- Részletek
- Készült: 2015. június 24. szerda, 16:02
Nyílt napot tartottak a hernádkaki Mátyás Király Katolikus Általános Iskolában, június 23-án. A Sprint Tanoda az alkalomra meghívta az Anima vonósnégyest, hogy méltóképpen zárják le az idei tanévet. Az együttes 2000-ben alakult a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjaiból. Az eseményen olyan népszerű dalokat adtak elő hegedűn, mint a What a wonderful world Louis Armstrongtól, vagy például Ella Fitzgeraldtól a Don’t mean a thing. Az érdeklődő szülők, a diákok és a tanáraik ámulattal hallgatták a feldolgozásokat, akik szerint felemelő érzés volt részt venni egy ilyen sikeres kvartett előadásán.
További cikkeink...
- FŐHAJTÁS A MÚZEUMALAPÍTÓ EMLÉKE ELŐTT
- MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA SZERENCSEN IS
- LEZÁRULT EGY ÚJABB TANÉV A RÁKÓCZIBAN
- A SZERENCSI SPORTLÖVŐ BRONZÉRMEI
- ÚJ GYÁRTÓSOR A NESTLÉ SZERENCSI GYÁRÁBAN
- HÁLAADÓ SZENTMISÉVEL ZÁRULT A TANÉV A BOLYAIBAN
- SZÍNES PROGRAMOK A RÉGISÉGVÁSÁRON
- AZ ONDIAK FALUNAPJA
- ÉLETMÓDVÁLTÁSRÓL A GLOBO HÁTTÉRBEN
- BEMUTATKOZOTT SZERENCS KÍNÁBAN
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 151
Yesterday 201
Week 352
Month 6755
All 607561
Currently are 39 guests and no members online