Vivid - VirtueMart Template

MADE IN HUNGARIA ELŐADÁS A NEMZETI ÜNNEPEN

Abaújszántón zsúfolásig megtelt a városban élőkkel és a környező településről érkezőkkel a szabadtéri színpad előtti tér augusztus 19-én este. 

Bővebben: MADE IN HUNGARIA ELŐADÁS A NEMZETI ÜNNEPEN

A HONVÉDELEM NEMZETI ÜGY

A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formát. Hazánknak szüksége van olyan önkéntesekre, akik civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét.

Bővebben: A HONVÉDELEM NEMZETI ÜGY

TÁBLA MÖGÖTT A SAKKOZÓK

Idén augusztus 17 és 20. között rendezik meg a XXVII. Zempléni Kupa sakkversenyt, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában.

Bővebben: TÁBLA MÖGÖTT A SAKKOZÓK

SZÍNPADON A GONDOZOTTAK

Idén első alkalommal rendezték meg a gondozottak népdal- és szavalóversenyét augusztus 16-án, a szerencsi Gyémántkapu Idősek Otthonában. A rendezvényen a szerencsi, abaújszántói, és tokaji idősek népdalait valamint szavalatait hallgathattak meg az érdeklődők. Először Pazonyi Zoltán, intézményvezető köszöntötte a meghívott vendégeket, amelyet a szépkorúak énekekkel és versekkel színesített műsora követett.

Bővebben: SZÍNPADON A GONDOZOTTAK

GLOBO MAGAZIN 118. ADÁS (Globo Televízió, 2017.08.13.)

Friss adással jelentkezik televíziónk heti közéleti magazinja. 

Műsorunk tartalmából: 

- Fergeteges hangulat Tarcalon  
- Építészet – különleges installációk a borvidéken
- Koronglövő versenyen a vadász hölgyek  
- Lecsó fesztivál a Zempléni Településszövetség Napján  
- Művészpalánták a szirmabesenyői táborban  
- Sikeres volt az Összművészeti Fesztivál Szerencsen  
- Magyar siker a Tiszaújvárosi Világkupán  

Adásunkat megismételjük hétköznap 7 órától és 19 órától, szombaton 9 órától és 19 órától, valamint vasárnap 9 és 19 órától A Globo Televízió adása online is nézhető a www.globotv.hu címen számítógépen, táblagépen és okos telefonon.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 63

Yesterday 293

Week 1404

Month 2750

All 911394

Currently are 114 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions