Vivid - VirtueMart Template

NAGY LÉTSZÁMMAL ÜNNEPELTEK A BIRKÓZÓK

A bekecsi birkózás utánpótlásába tartozó számos gyermek vett részt a már hagyományos birkózó karácsonyon december 22-én, a helyi tornacsarnokban. A mindig remek hangulatú eseményen a jókedv ezúttal is garantált volt. Az edzéseken a kifogyhatatlan energiájú birkózó tanoncok nem igazán állnak meg, amíg tart a tréning. Most azonban picit más volt a helyzet, egy rövid időre az örökmozgók is leültek, hiszen a szülők, a család és az edzők részvételével ebben az évben is megtartották a birkózó karácsonyt.

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS MEZŐZOMBORON

Adventi gyertyagyújtással egybekötött sütőversenyt rendeztek december 22-én, Mezőzomboron. A Béke-kertben megtartott ünnepségen Csepely Krisztina köszöntötte a megjelenteket, aki hangsúlyozta a karácsony előtti időszakban fontos, hogy egy kicsit megálljunk, töltekezzünk élményekkel és érzésekkel, amelyre ez az alkalom kiváló lehetőséget adott. Hagyományteremtő céllal idén is közösen díszítették fel a településen élők a Béke-kertben felállított karácsonyfát erősítve a közösség szellemét.

Bővebben: ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS MEZŐZOMBORON

ÚJ ESZKÖZÖKKEL GAZDAGODTAK A LÁNGLOVAGOK

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség 2017-es Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán huszonnyolc megyei önkéntes tűzoltó egyesület és hét mentőszervezet részesült sikeres elbírálásban.

Bővebben: ÚJ ESZKÖZÖKKEL GAZDAGODTAK A LÁNGLOVAGOK

ÚJ SZOLGÁLATI AUTÓK ÉRKEZTEK A MEGYÉBE

Összesen 104 új szolgálati gépjárművel gazdagodott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, december 20-án. Az eseménynek a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium parkolója adott otthont.

Bővebben: ÚJ SZOLGÁLATI AUTÓK ÉRKEZTEK A MEGYÉBE

SZAKMAI GYAKORNOKI PROGRAM A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉKEN

A Miskolci Egyetem és a Miskolci Törvényszék bővítette együttműködési megállapodását Dr. Répássy Árpád, a törvényszék elnöke, Prof. Dr. Torma András, az egyetem rektora és Prof. Dr. Farkas Ákos dékán, december 19-én.

Bővebben: SZAKMAI GYAKORNOKI PROGRAM A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉKEN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 46

Yesterday 293

Week 1387

Month 2733

All 911377

Currently are 107 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions