Vivid - VirtueMart Template

VITÁBÓL KÉSELÉS

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás. A gyanú szerint, november 10-én éjjel Ózdon, a gyanúsított belekötött a Dobó István úton sétáló sértettbe és két társába, majd vitatkozni kezdtek. Az elkövető az áldozat után ment és ütni kezdte, majd a nála lévő éles tárggyal megvágta a homlokát és a tarkóját, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi bűnösségének megállapítása esetén tizenöt évig terjedő szabadságvesztést kaphat, így tartanak a szökésétől és az elrejtőzésétől. A bíróság ezért úgy látta, hogy az eljárás eredményessége a gyanúsított szabadságának csekélyebb korlátozásával járó egyéb intézkedéssel nem biztosítható, így letartóztatását rendelte el. A végzés nem jogerős, a bíróság döntésével szemben az elkövető és védője fellebbezett. (Fotó: Illusztráció)

SZERENCSI SIKER A HUNYADIBAN

A Szerencs Városi Sport Egyesület férfi felnőtt kosárlabda csapata soron következő bajnoki fordulójában a tiszaújvárosi Phoenix KK játékosait fogadták november 12-én, hazai környezetben. A Hunyadi sportcsarnokban megrendezett találkozón a szerencsiek rutinos játékosokkal várták a találkozót, akiknek feltett szándéka volt a bajnoki pontok otthon tartása. Ennek fényében kezdődött a mérkőzés, ahol a hazaiak esélyt sem adva a tiszaújvárosiaknak dobálták sikeresen kosárra a labdákat, amelyre a vendégeknek nem volt válasza.

Bővebben: SZERENCSI SIKER A HUNYADIBAN

LIBA GALIBA A BOLYAIBAN

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai Szent Márton napja alkalmából Liba galibán vettek részt, november 12-én. Az oktatási intézmény aulájában az alsós tanulókat és szüleiket Csider Andorné, igazgatóhelyettes üdvözölte, aki röviden ismertette a nap programját, a feladatokat és az ünnepkörhöz kapcsolódó történetet és hagyományokat.

Bővebben: LIBA GALIBA A BOLYAIBAN

HALÁLOS BALESET MIATT KAPOTT FELFÜGGESZTETTET

A Szerencsi Járásbíróság közúti baleset okozása miatt másfél év fogházbüntetésre ítélte, és három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a vádlottat. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság megállapította, hogy a vádlott 2017 májusában a 37-es számú főúton Szerencs irányából Miskolc felé közlekedett gépkocsijával, ám az előtte haladó sofőr autójától nem tartotta be a szükséges követési távolságot. A vezető észlelve az úttestre korábban egy másik autóról lehullott fadarabokat, lassítani kezdett, amelyet az autós ugyan észlelt, de a nem megfelelő követési távolság miatt vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. Ennek következtében a sértett autója átlökte a szembejövő forgalmi sávba, ahol összeütközött egy tehergépkocsival, amelynek vezetője a helyszínen életét vesztette, míg a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. ( Fotó: Illusztráció)

NŐ A FORGALOMBIZTONSÁG TÖBB SZAKASZON

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A projekt egyik elemeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 3607-es számú Gesztely-Bőcs-Kesznyéten összekötő út három-, illetve a 3608-as számú Hernádnémeti-Tiszalúc összekötő út több mint hét- és fél kilométeres szakasza teljes körűen újult meg. Mindkét útszakaszon megtörtént a meglévő burkolat profilmarása után, két- és fél centiméter kiegyenlítő réteg és három- és fél centiméter aszfalt kopóréteget építettek be. Emellett az árkok növényzetének eltávolítása és a padka stabilizálása is a beruházásból valósult meg. A 3607-es és a 3608-as jelű utakat érintő beruházás ünnepélyes átadásán a vendégeket Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere köszöntötte, majd a részleteket Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei igazgatója ismertette. Az eseményen részt vett Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője, valamint Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is. ( Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 808

Yesterday 878

Week 2521

Month 27221

All 1040067

Currently are 88 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions