Vivid - VirtueMart Template

EMLÉKMŰ AZ ÖTVENHATOSOK TISZTELETÉRE

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére felállított emlékművet adtak át Taktaharkányban április 13-án. Az esemény Szemán Ákos, Taktaharkány polgármesterének köszöntőjével vette kezdetét.

Bővebben: EMLÉKMŰ AZ ÖTVENHATOSOK TISZTELETÉRE

JÓZSEF ATTILÁRA EMLÉKEZTEK TARCALON

Író-olvasó találkozót rendeztek április 10-én a Hatputtonyos Borfaluban, Tarcalon. Az esemény iránt nagy érdeklődés mutatkozott, amelyen szép számmal jelentek meg az érdeklődők. Elsőként Drozda Aranka köszöntötte a megjelenteket majd Bari Gábor és Leskó Imre, költők emlékeztek meg József Attiláról. Az előadók a neves költő verseit szavalták el, amit a résztvevők nagy figyelemmel hallgattak.

Bővebben: JÓZSEF ATTILÁRA EMLÉKEZTEK TARCALON

SZOROS MÉRKŐZÉS TISZAÚJVÁROSSAL

A Szerencs Városi Sport Egyesület női kézilabdacsapata április 7-én Tiszaújvárost fogadta a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A vendégek már a mérkőzés kezdetén hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, a szerencsiek azonban minden bátorságukat beleadva küzdöttek. A másik félidőre a játék kiegyenlítettebbé vált, amelynek során a találkozó vége előtt még döntetlenre álltak a felek.

Bővebben: SZOROS MÉRKŐZÉS TISZAÚJVÁROSSAL

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ A BÍRÓSÁG ELŐTT

A Miskolci Törvényszék a „Nyitott bíróság” program keretrében idén ismét perszimulációs versenyt hirdetett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő gimnáziumok és szakközépiskolások nappali tagozatán tanulmányokat folytató diákjainak. A megmérettetés célja az, hogy a történelem és a jogi pálya iránt egyaránt érdeklődő fiatalok betekintést nyerjenek az igazságszolgáltatás munkájába, bővítsék alapvető jogi ismereteiket és gyakorlati ismereteket szerezzenek.

Bővebben: ERZSÉBET KIRÁLYNÉ A BÍRÓSÁG ELŐTT

HÚSVÉTI VÁSÁR A JÓTÉKONYSÁG JEGYÉBEN

Jótékonysági vásárt tartottak április 7-én a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár épületében. A jó hangulatú eseményen, a szülői felajánlásoknak köszönhetően házi készítésű ajándékokat, dekorációkat és kézműves termékeket vásárolhattak meg a látogatók, amellyel az intézményt támogatták. A vásárban a csokinyuszin, sünisütin át minden megtalálható volt. A gyerekek szemmel láthatóan nagyon jól szórakoztak, amit a felhőtlen hangulat is bizonyított.  

Bővebben: HÚSVÉTI VÁSÁR A JÓTÉKONYSÁG JEGYÉBEN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 522

Yesterday 294

Week 2307

Month 7974

All 681976

Currently are 100 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions