Vivid - VirtueMart Template

ELÍTÉLTÉK LOPÁSÉRT AZ ELKÖVETŐT

 A Miskolci Járásbíróság két nappal a bűncselekmény elkövetése után hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki január 10-én, egy miskolci hipermarketből próbált illatszereket lopni. Az előzetes információk alapján a tettes két darab parfümöt vett le a polcról, majd az áruház ruházati osztályán egy nadrágot vett magához, amelynek zsebébe tette a zsákmányt. Bement a próbafülkébe, ahol a parfümökről az áruvédelmi eszközt levette, majd azokat a kabátjába rejtette. A kijáratnál az áruház biztonsági őre azonban feltartóztatta, így a termékek visszakerültek a boltba. A bíróság a vádlottat lopás bűntettének elkövetése miatt nyolcvanezer forint pénzbüntetésre ítélte.

TEREMLABDARÚGÓ TORNÁN A VASUTASOK

 Hagyományőrző jelleggel rendezték meg idén huszonegyedik alkalommal azt a teremlabdarúgó tornát, amelyet a Vasutasok- és Mozdonyvezetők Szakszervezetének, valamint a Szerencsi Forgalomcsomóponti Főnökség közös szervezésében valósult meg január 13-án.

Bővebben: TEREMLABDARÚGÓ TORNÁN A VASUTASOK

A HŐSI HALÁLT HALT BAKÁKRA EMLÉKEZTEK MEZŐZOMBORON

 A Don kanyari csatában hősi halált halt bakákra emlékeztek január 12-én a mezőzombori Béke kertben. A megjelenteket Csepely Krisztina üdvözölte, majd felidézte a hetvennégy évvel ezelőtti eseményeket. Gál István, képviselő ünnepi beszédében arról szólt, hogy a 2. magyar hadsereg állományából hozzávetőlegesen százharminc ezer honvéd adta az életét a hazája szabadságáért.

Bővebben: A HŐSI HALÁLT HALT BAKÁKRA EMLÉKEZTEK MEZŐZOMBORON

CSILLAGÁSZATI ÉLMÉNYKÖZPONT A BÜKKBEN

 Csillagászati élményközpont épül, a Bükki Nemzeti Park szívében, Répáshután-tájékoztatta a sajtó képviselőit Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos január 12-én.

Bővebben: CSILLAGÁSZATI ÉLMÉNYKÖZPONT A BÜKKBEN

NYÍLT NAPON A JÖVŐ RENDŐREI

 A miskolci Rendészeti Szakgimnázium idén január 12-én várta nyílt nappal az érdeklődőket, hiszen nagyon fontos a megfelelő utánpótlás biztosítása. A legfőbb cél az volt, hogy felkeltsék azoknak a diákoknak az érdeklődését, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak.

Bővebben: NYÍLT NAPON A JÖVŐ RENDŐREI

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 223

    Yesterday 286

    Week 509

    Month 6176

    All 680178

    Currently are 71 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions