Vivid - VirtueMart Template

NE INDULJANAK ÚTNAK AZ AUTÓSOK!

Országszerte március 17-én még sok helyen 0 fok feletti hőmérséklet és csapadékmentes idő volt a jellemző, de délutántól több megyében is rövid idő alatt tizenöt-húsz centiméternyi friss hó, ezzel együtt viharos, nyolcvan kilométer/óra körüli széllökések, illetve ónos eső is várható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai arra kérik az autósokat, hogy a hófúvással és ónos esővel érintett területeken ne induljanak útnak.

Bővebben: NE INDULJANAK ÚTNAK AZ AUTÓSOK!

HELYI ÉRTÉKEK A GASZTRO FESZTIVÁLON

Gyógynövényes kozmetikumok, kézműves csokoládé, sajtok, mézeskalács, szappanok, mézek és természetes borok közül válogathattak azok, akik március 16-án ellátogattak a tállyai Maillot-kastélyba. A Tállyáért Egyesület és az Oroszlános Borhotel tulajdonosai úgy határoztak, hogy szerveznek egy olyan gasztronómiai fesztivált, ahol a vásárlás és a kóstolás mellett a csoportos foglalkozások is helyet kapnak. Az interaktív programot Hörcsik Richárd, a térséf országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki szólt arról, hogy ez a rendezvény nagyon fontos a Tokaj-Hegyalján élőknek, hiszen a kézműveseknek ez egy jó alkalom arra, hogy bemutassák termékeiket. A Mailllot-kastélyban a helyi borászok különleges nedűkkel, az ismert pálinka házak pedig egyedi ízvilágú italokkal készültek a nagyközönségnek.

Bővebben: HELYI ÉRTÉKEK A GASZTRO FESZTIVÁLON

ISMÉT VISSZATÉR A TÉL

Az elmúlt napok tavaszias időjárása után rövid időre visszatér a tél, az ország északi és nyugati területein ráadásul március 17-én és 18-án az intenzív havazást viharos széllökések kísérhetik, így egyes térségekben hófúvásokra is számíthatnak a közlekedők, míg keleten és délen fagyott vagy ónos eső is várható. Az északi, északnyugati megyékben jelentős mennyiségű friss hó várható, sőt, ezeken a területeken viharos, akár hatvan illetve kilencven kilométer/órás széllökések is előfordulhatnak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a március 15-ig tartó téli üzemeltetési időszakát további egy héttel meghosszabbította. Továbbá arra kérik az autósokat, hogy fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően, a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel közlekedjenek a következő napokban és utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, főleg hófúvásban érintett területeken. Az Útinform weboldalán minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről a következő linken tájékozódhatnak az érdeklődők: http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

LÉGY TE AZ ELSŐ ZÖLDCSILLAGOS SZTÁR SÉF!

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány által meghirdetett verseny célja, hogy a jelentkezők maguk forgassanak három illetve ötperces video spotokat mobiltelefonnal, amelyben bebizonyíthatják miért ők a legjobb „Zöld Csillagos” környezettudatos séfek. Fontos szempont az, hogy honnan szerzik a versenyzők a válogatott bio- és fair trade alapanyagaikat, a konyhájuk miért zöldebb és társadalmilag felelősebb mindenki másénál, hogyan csökkentik az alapanyagok mennyiségét, mit tesznek a hulladék csökkentésért és az újrahasznosításért valamint háztartásukban milyen környezetkímélő megoldások vannak jelen. Az is fontos továbbá, hogy hány igazolható megosztást tudnak elérni a saját videójukkal a közösségi média oldalakon. A legjobbak izgalmas és értékes ajándékokat nyerhetnek. További részletek a www.emff.hu weboldalon találhatóak.

PROSTITÚCIÓRA KÉNYSZERÍTETTÉK AZ ÓZDI LÁNYOKAT

Az Ózdi Járásbíróság kiskorú sértettek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatti büntetőeljárásban hirdetett ítéletet március 14-én. A bíróság szerint az első rendű vádlott és a harmadrendű vádlott nő között szerelmi kapcsolat volt, mindketten ismerték a másodrendű vádlottat. Az férfiak megállapodásuknak megfelelően úgy akartak pénzt szerezni, hogy szexuális szolgáltatásra lányokat közvetítenek ismerőseiknek. A vádlottak tudták, hogy a lány még kiskorú, ennek ellenére „közvetítették” szexuális cselekményekre. Az elkövetők a szervezésért alkalmanként kétezer Forintot kaptak. A bíróság az elsőrendű vádlottat kerítés, prostitúció elősegítése, személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése miatt 6 év, a másod rendű vádlottat kerítés, prostitúció elősegítése és kiskorú veszélyeztetése miatt 2 év büntetésre ítélte.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 55

Yesterday 265

Week 320

Month 2093

All 689924

Currently are 79 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions