Vivid - VirtueMart Template

FORGALMI REND VÁLTOZÁS SAJÓSZENTPÉTEREN

Megváltozik a forgalmi rend szeptember 17-től, Sajószentpéter belterületén a 26-os és 27-es főutak keresztezésében épülő körforgónál. Az új korlátozás szerint a forgalmat átterelik a csomópont már elkészült déli oldalára, ahol fél pályán, váltakozó irányban lámpás illetve jelzőőrös irányítás mellett tart a korlátozás október 30-ig. A húsz tonnánál kisebb össztömegű járművek és tömegközlekedési eszközök Edelény és Tornanádaska irányába önkormányzati utakon közlekedhetnek, míg a húsz tonnánál nehezebb tehergépkocsik Ózd irányából Múcsony, Miskolc felől pedig Sajóecseg felé kerülhetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! (Fotó: Illusztráció)

REKORDSZÁMÚ FORGALOM A BÜKKI NEMZETI PARKBAN

Már biztos, hogy rekordévet zárhatnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei és az Igazgatóság 2017 második felében elindított új ökoturisztikai fejlesztési programja. Augusztus végére jelentősen meghaladták a látogatottsági adatok a tavalyi egész éves forgalmat. A program kiemelkedő eredményeként az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen több mint húszezerrel több látogató fordult meg az év első nyolc hónapjában, mint 2017 hasonló időszakában.

Bővebben: REKORDSZÁMÚ FORGALOM A BÜKKI NEMZETI PARKBAN

DIÁKOK ÍTÉLKEZTEK EGY BÜNTETŐPERBEN

A Miskolci Törvényszék, a Nyitott Bíróság Országos Program keretében nagy örömmel mutatta be szeptember 11-én, az Edelényi Kastélyszigeten megrendezett „Bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia-körút 2018-2019” program anyagát a helyi diákoknak. A nagy érdeklődésre tekintettel szeptember 15-ig meghosszabbított tárlatot a Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakgimnázium és Szakképző Iskola tíz főből álló, illetve a szendrői Abigél Szakgimnázium hét fős csoportja tekintette meg. A diákok feszült figyelemmel hallgatták Regula Ede edelényi rablógyilkos „büntetőpörének” történetét, és mérlegelték a vádlott ellen felhozott bizonyítékok fontosságát, illetve azok elfogadhatóságát. Izgalommal töltötte el őket, hogy felállhattak egy korhű bírói pulpitusra, sőt egy igazi talárt is magukra ölthettek, amelyben kihirdették a rablógyilkos ítéletét. A kiállított fotókból megpróbálták rekonstruálni, hogy azok a kastélysziget melyik részén és mikor készülhettek.

KÉPVISELŐK A KESZNYÉTENI- ÉS KÖRÖMI PONTONHÍDON

Sajtótájékoztató keretében látogatta meg Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő a kesznyéteni- valamint körömi pontonhidat szeptember 10-én. A kesznyéteni Polgármesteri Hivatalban megtartott összejövetelen Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere fogadta a vendégeket majd elmondta azt, hogy a Konzorcium Közlekedésfejlesztés Borsod megyében című projektjének, a Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg a Sajó-híd felújítása. Ezután Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő hozzátette ez a rekonstrukció probléma is lehetett volna, hiszen az átkelő negyvenhat település közel tizenötezer ember közlekedését könnyíti, így tenni kellett valamit, hogy a lezárás miatti problémát csökkentsék.

Bővebben: KÉPVISELŐK A KESZNYÉTENI- ÉS KÖRÖMI PONTONHÍDON

SEGÍTSÉGET SZÍNLELVE RABOLT

A Szikszói Járásbíróság szeptember 10-én hozott ítéletet annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki 2017. május 20-án segítséget színlelve rabolt ki egy férfit Hernádkércsen. Az áldozat rossz buszra szállt fel, ezért a következő megállónál Felsődobszán leszállt és gyalog indult tovább. Az elkövető látta, hogy az áldozat eltévedt és felajánlotta a segítségét. Együtt elmentek Hernádkércsre, majd a falu után a hídnál a földútra csalta a férfit, ahol több alkalommal ököllel megütötte, aki elesett. A támadó ezután átkutatta a táskáját és elvette a benne levő pénzt, egy bicskát és egy mobiltelefont. Az elkövetőt tettéért a bíróság négy év javítóintézeti nevelésre ítélte.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 271

Yesterday 772

Week 1762

Month 7429

All 681431

Currently are 44 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions