Vivid - VirtueMart Template

TERVEZETT ÜTEMBEN HALAD A FELÚJÍTÁS

A Colas Hungária Zrt. tájékoztatása szerint a tervezett ütemben halad Szerencsen a Rákóczi és a Bekecsi út felújítása. Folyamatosan halad a kopó- és kiegyenlítő réteg terítése a körforgalomtól indulva Bekecs irányába, a tervek szerint naponta 250 métert haladnak a munkálatok. Május 4-én az útpálya új aszfaltburkolattal ellátott szakasza mentén, a körforgalmi csomóponttól kiindulva a parkolók aszfaltozása kezdődött meg, ami május 6-án el is készült. Ezután tovább aszfaltoztak Bekecs irányába. Május 8-án délig a posta és a Rendelőintézet közötti útszakasz új burkolatának terítése készült el, ugyanekkor ezzel párhuzamosan a parkolók kialakítása is megtörtént ezen a területen.

ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓ SZERENCS HATÁRÁBAN

Szerencs határában, a 37-es számú főút szomszédságában található földút mentén illegális hulladéklerakókról tájékoztatták szerkesztőségünket. Ottjártunkkor az elhagyatott terület egy hosszú szakaszán építési törmelékkel, háztartási hulladékkal, tankönyvekkel és rengeteg ruhával találkoztunk. Erről tudomást szerzett a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth István is, aki személyesen vette kezébe az ügyet. A városban nagy problémát jelent a lakossági szelektív hulladéklerakók nem rendeltetésszerű használata is. Az edényzetek ürítését a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Non-profit Kft. munkatársai minden héten azonos időpontban elvégzik. Azoknak, akiknek nagy mennyiségű szemetük keletkezett a karantén idején, lakcímkártyájuk bemutatásával május 11-től elhelyezhetik a Szerencsi Hulladékudvar területén. Kérjük védje környezetét, ezért ne dobálja szét a neki már nem fontos dolgokat.

IDÉN NEM LESZ SZERENCSI CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL

Szerencsen nagy múltja van az édességgyártásnak és a csokoládé készítésnek. Ha az ország bármely területén járunk, akkor biztosan nem találkozunk olyannal, aki nem ismeri a különleges szerencsi édességeket. Ezeknek a csokoládéknak a készítését a Bonbon Kft. vette át, majd ezeknek a különlegességeknek egy fesztivállal állítanak emléket minden évben augusztus utolsó hétvégéjén. Ebben az esztendőben a világjárvány teljesen átírta az életünk forgatókönyvét. Egy nemrégiben megjelent kormányrendelet nem engedélyezi augusztus 15-ig az ötszáz főnél nagyobb rendezvények megtartását, így a tizenharmadik Szerencsi Csokoládé Fesztivál elmarad. Bár idén nincs lehetőség a népszerű fesztivál megtartására, a szervezők azon dolgoznak, hogy a következő évben megújulva, különleges programokkal, azonban azonos helyszínen kerülhessen megrendezésre a Szerencsi Csokoládé Fesztivál.

ÚJRANYITNAK A HULLADÉKUDVAROK

A BMH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint május 11-től a korábban megszokott nyitvatartási rend szerint újranyitnak a hulladékudvarok. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a hulladékudvar szolgáltatásainak igénybevétele során az ingatlanhasználó köteles a szájat és az orrot eltakaró eszközt és gumikesztyűt viselni. Továbbá valamennyi szükséges adat felvételére szóban történő bediktálás útján kerül sor, a személyes iratok, okmányok átadással történő bemutatásának mellőzésével. Az ügyintézés során amennyiben több személy is tartózkodik a hulladékudvarban fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Ha ez nem lehetséges, akkor az ingatlanhasználóknak sorra kerülésükig a kapun kívül kell várakozniuk.

VÁLTOZOTT AZ ÉLET A SZERENCSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

A veszélyhelyzetben a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárban dolgozók és a szolgáltatásokat igénybe vevők élete egy pillanat alatt megváltozott. A kormány nem engedélyezte a rendezvények megszervezését és látogatását, valamint a könyvtári könyvek kölcsönzését se. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár vezetősége és dolgozói ehhez alkalmazkodva alakította át az életét. Jelenleg olyan régen aktuális feladatokat is el tudtak végezni az alkalmazottak, amelyekre eddig a sok ünnepség, esemény, kiállításmegnyitó, megemlékezés mellett nem volt lehetőségük. A kormányrendelet szerint, nem lehet a könyvtárakat sem látogatni, így az olvasók az internet segítségével merülhetnek el az érdekes történetekben. Jelenleg az intézményben a dolgozók a kötetek leltározását és apróbb simításokat végeznek a gyermekkönyvtár felújítása után. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közösségi oldalának népszerűsége a kialakult helyzet óta nagyon megnőtt, négy-ötszáz fővel emelkedett a követőik száma. A rendezvényeket, mint a Költészet napját az Anyák napját és a Húsvétot is az online térben szervezték meg. Hamarosan megnyit a Galéria Kávézó és a Turisztikai Központ terasza is, ahol a higiénés szabályok betartásával elfogyaszthatunk egy finom kávét is.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 818

Yesterday 1354

Week 818

Month 25518

All 1038364

Currently are 186 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions